A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség felhívást intézett kilenc Bács-Kiskun megyei vállalkozáshoz az általuk alkalmazott általános szerződési feltételek módosítása végett, ugyanis az érintett cégek és vállalkozók a koronavírus járványra hivatkozással tisztességtelen szerződési feltételeket határoztak meg a velük szerződő vásárlók számára. (Fotó: pixabay)A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2020 áprilisában a fogyasztók védelme érdekében folytatott tevékenysége során megvizsgálta kilenc – kecskeméti, soltvadkerti, kalocsai, bajai és lajosmizsei – cég, illetve egyéni vállalkozó szerződéskötés céljából meghatározott általános szerződési feltételeit. E cégek és vállalkozók többek között szerszámok, elektronikai termékek, lakberendezési tárgyak, környezetbarát termékek és babaholmik kereskedelmével foglalkoznak, aminek érdekében webáruházat nyitottak.
A vizsgálat során a főügyészség azt állapította meg, hogy e vállalkozások a koronavírus járványra hivatkozással tisztességtelen általános szerződési feltételeket is megállapítottak. Ez abban nyilvánult meg, hogy a cégek a koronavírus miatt kihirdetett vészhelyzetet, valamint a különleges jogrend során hozott intézkedéseket olyan előre nem látható, úgynevezett „vis maior” eseményként határozták meg, ami részükről megakadályozhatja vagy késleltetheti a szerződések teljesítését és kizárták a felelősségüket az ilyen helyzetekben.
Ezen kívül az érintett cégek az egyoldalúan meghatározott szerződési feltételeikben megfosztották a fogyasztókat attól, hogy szerződésszegés esetén a polgári jog szerinti jogaikat (elállás a szerződéstől, kártérítés kérése) gyakorolhassák. Ezzel a jóhiszeműség és a tisztesség követelményét megsértve tisztességtelen általános szerződési feltételeket állapítottak meg.
A főügyészség perelhárító kezdeményezésként felhívást juttatott el e cégekhez, hogy módosítsák vagy töröljék a kifogásolt szerződési feltételeket. Ha ezt a cégek a megadott határidőn belül önkéntesen nem teszik meg, akkor a főügyészség pert indít az érintett vállalkozások ellen a Kecskeméti Törvényszéken. Ebben az esetben az ügyész a keresetében a kifogásolt szerződési feltételek érvénytelenségének a megállapítását kérheti a bíróságtól.
Hat cég az ügyészi felhívás szerint már törölte vagy korrigálta a kifogásolt általános szerződési feltételeket.