Kezdőlap Kiemelt 50 HELYETT 123 – MEGBÍRSÁGOLTÁK A SOFŐRT A RENDŐRÖK

50 HELYETT 123 – MEGBÍRSÁGOLTÁK A SOFŐRT A RENDŐRÖK

Bács-Kiskun megyében a rendőrök kiemelt feladatuknak tartják a jogsértő módon közlekedők kiszűrését a balesetek megelőzése érdekében.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai a közlekedési balesetek megelőzése és a jogsértő módon közlekedők forgalomból történő kiszűrése érdekében 2020. június 16-án 13 óra és 15 óra 30 perc között sebességellenőrzést hajtottak végre Tompán, a Halasi úton.

A rendőrök a két és fél óra alatt összesen 14 sebességtúllépőt regisztráltak. Közülük egy sofőr volt, aki jelentősen átlépte a lakott területen megengedett legnagyobb sebességet, és 123 km/h-val közlekedett az 50 km/h helyette. A járművezetőt az egyenruhások megállították, és vele szemben 200.000 forint közigazgatási bírságot szabtak ki a helyszínen.

A szabálysértés elkövetője nem magyar állampolgár, és külföldi vezetői engedéllyel rendelkezett, így vele szemben büntetőpont kiszabására nem volt lehetőség. Magyar állampolgárok esetében ezért a szabályszegésért 8 büntetőpont jár a hatályos jogszabályok szerint.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy minden esetben az adott útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozásnak megfelelően vezessék járműveiket! A sebesség túllépése növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát. 

…hogy mindenki hazaérjen!