Kezdőlap Kiemelt KERÉKPÁROSBARÁT CÍMRE PÁLYÁZHATNAK A MUNKAHELYEK ÉS TELEPÜLÉSEK

KERÉKPÁROSBARÁT CÍMRE PÁLYÁZHATNAK A MUNKAHELYEK ÉS TELEPÜLÉSEK

Mi, Bács-Kiskun megyeiek már szinte természetesnek vesszük, amin a hozzánk érkezők egy része elcsodálkozik: Bács-Kiskun, a megye legtöbb településének egyik nagy infrastrukturális vívmánya, hogy kerékpárúton is bejárható. Az elért eredmények elismerésére egy pályázat ad lehetőséget. Idén is meghirdetik a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázatokat – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Az államtitkár rámutatott: a kormány az elmúlt tíz évben is kiemelt figyelmet fordított a kerékpáros kultúra és infrastruktúra fejlesztésére.

“Fontosnak tartjuk a kerékpáros közlekedés támogatását, hiszen nemcsak környezetbarát, hanem az egészség megőrzéséhez is hozzájárulhat. A koronavírus-járvány pedig más előnyére is rámutatott: biciklin az ember kevésbé van kitéve a fertőzésveszélynek, könnyebb betartania a védőtávolságot. Sokan emiatt ültek kerékpárra az elmúlt hónapokban, és biztos, hogy sokan ki is tartanak majd új szokásuk mellett” – fejtette ki.

A pályázat részleteiről elmondta: négy kategóriában várják a munkahelyek és a települések jelentkezését is.

A MULTIK, A NAGYVÁLLALATOK, A KKV-K ÉS A KÖZINTÉZMÉNYEK KÜLÖN-KÜLÖN VERSENYEZNEK, AHOGYAN A VÁROSOK, A NAGYKÖZSÉGEK ÉS A KÖZSÉGEK IS, A MEGYEI JOGÚ VÁROSOK ÉS FŐVÁROSI KERÜLETEK AZONBAN EGY CSOPORTOT ALKOTNAK.

A megmérettetést 2020-ban is a KTI Közlekedéstudományi Intézet szervezi, a honlapjukon keddtől minden szükséges információ elérhető lesz a pályázatok benyújtásához – fejtette ki, hozzátéve, hogy 2020. július 15-éig lehet leadni a jelentkezéseket.

Az államtitkár kitért arra is, hogy bár a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázat az előző évben elért eredmények elismeréséről szól, érdemes folyamatosan fejleszteni a bicikliseket támogató lehetőségeket.

“A világjárvány miatt arra számítunk, hogy sokan fognak a belföldi nyaralás mellett dönteni. A kerékpárosbarát fejlesztések nemcsak az ott élők kényelmét szolgálják, hanem a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést” – fogalmazott Schanda Tamás.

Forrás:MTI