Kezdőlap Adomány 50 millió forintot adományoztak a K&H Bank alapítványai

50 millió forintot adományoztak a K&H Bank alapítványai

kórházi műszerekkel gazdagodik a Dél-pesti Centrumkórház


Budapest, 2020. július 22. – Az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Kormányzati Akciócsoport által indított segítünkegymásnak.hu felhívására reagálva a K&H Bank alapítványai 50 millió forinttal segítették a kiemelt járványkórházakat. Az összeg egyik feléből az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet egyedülálló baktérium- és vírusölő padlóburkolókat vásárolt, míg további 25 millió forintot július 21-én a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet kapott kórházi műszerek beszerzésére. Az adományból olyan eszközöket szerezhetnek be, amelyek a vírusfertőzés leküzdését támogató immunterápiák kutatásához, illetve a már gyógyult betegek plazmájának felhasználásával a súlyos és kritikus állapotú betegek kezeléséhez járulnak hozzá.

A környező országokban folyamatosan emelkedik a koronavírusos betegek száma, ezért nagyon fontos, hogy Magyarország felkészülten várja a pandémia esetleges második hullámát. Dr. Szlávik János infektológiai osztályvezető július 14-én megjelent nyilatkozatára utalva fontos tudni: a járvány második hulláma megelőzhető, de ehhez az intézkedések betartására, illetve a maszkok használatának szigorítására is szükség van.

A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben megrendezett ünnepélyes átadón Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója kiemelte: vezető pénzügyi intézetként hiszik, hogy ügyfeleik okos döntéseinek elősegítésén túl felelősek azért a társadalomért és környezetért, amelyben élnek, ezért 17 éve kiemelten támogatják az egészségügyet. Ennek keretében a lakossági és kkv ügyfelek valamennyi online bankkártyás fizetése és átutalása után a K&H 10 forintot adományozott a járványkórházak számára. Így összesen 28 millió forint gyűlt össze, melyet a pénzintézet alapítványai további 22 millió forinttal egészítettek ki, ezért 50 millió forinttal támogathatták a koronavírus elleni küzdelmet.

“A koronavírus nem tűnt el, és az egészségügyi intézmények munkája továbbra is felbecsülhetetlen ahhoz, hogy a járványt mihamarabb leküzdve mindannyian újra teljes életet élhessünk” – hangsúlyozta Horváth Magyary Nóra.

Sió Zoltán, az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Kormányzati Akciócsoport projektvezetője elmondta, hogy naprakészen követik az eseményeket, s továbbra is ott segítenek, ahol arra a legnagyobb szükség van. Csoportjuk létrejötte után olyan mértékű összefogást tapasztaltak, amely a párját ritkította a világban, így bátran kijelenthető, hogy a magyarok példát mutattak az összefogás sikerességét illetően – ennek egyik szép momentuma a K&H Bank alapítványainak adománya is, ami a pandémia elleni harc frontvonalában hasznosul majd. Az akciócsoport most is összekötő szerepet tölt be az adományozók és felajánlásokat kapó szervezetek, valamint intézmények között.

Prof. Dr. Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója hangsúlyozta, hogy a K&H Bank alapítványának támogatása nem csupán a betegségek kezelésben, hanem a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos prevencióban, illetve innovatív terápiában is rendkívül fontos szerepet tölt be, hiszen olyan kórházi műszereket tudnak majd beszerezni, melyek nagy segítséget jelentenek a tudományos munkában is.