Kezdőlap Események Harmincadszor rendezik meg a Kecskeméti Népzenei Találkozót

Harmincadszor rendezik meg a Kecskeméti Népzenei Találkozót

A Kárpát-medencei pásztorkultúra kerül a középpontba a 30. Kecskeméti Népzenei Találkozón, amelyen hagyományőrző mesterek, autentikus népzenei programok, táncház és szabadtéri rendezvények is várják a közönséget szeptember 17. és 20. között. A pásztorok kezében maradtak fent azok a hangszerek, amelyek a vonós zenekultúra térnyerése előtt egész Európa hangszeres zenéjét meghatározták. A kerek évfordulón a pásztorok köré
csoportosuló zenei értékeket állítják a Kecskeméti Népzenei Találkozó
fókuszába.
A Kárpát-medence népeinek történetében a zeneszolgáltatás területén két társadalmi csoport játszott kiemelkedő szerepet. Az utóbbi három
évszázadban egyre inkább a cigány kisebbség köréből kerültek ki a
zeneszolgáltatás hivatásos specialistái, akik a késő barokk divatját
követve, a vonós hangszerek együttműködésére épülő kamaraformációkban szolgálták ki a többségi társadalom zenei igényeit. A térség parasztságának hangszeres zenei hagyományát a barokk kort megelőző évszázadokban viszont olyan hangszerek jellemezték, amelyek a 19-20. századra jellemzően már csak a pásztorok használatában maradtak fenn: a vonósbandák megjelenése előtt a magyar falu mulatságainak, lakodalmainak muzsikusai leginkább dudások voltak. A pásztorok hangszeres zenei
hagyománya az 1972-ben zászlót bontó magyar táncházmozgalomra is
hatással volt, hiszen ekkortól kezdve egyre több fiatal kezdett
furulyázni vagy dudálni, többen közülük népzenei örökségünk ezen
archaikus rétegének utolsó, hagyományőrző pásztoraitól tanulva.
A rendezvényen négy napon át tart többek közt hagyományőrző
gálaestekkel, koncertekkel, táncházzal, flashmobokkal, kiállítással,
mesterségbemutatókkal, zenés ébresztőkkel.
 

Részletes program: www.hirosagora.hu
https://kecskemeti-nepzenei-talalkozo.hu/programok/