Kezdőlap Zenei élet Bohém fesztivál ősszel és extrákkal

Bohém fesztivál ősszel és extrákkal

A járvány miatt felborult az életünk idén – és ennek egyik következménye az is, hogy 2020-ban a megszokott március végi időpont helyett a másik óraátállításkor: október 23-25. között rendezik meg a háromnapos Bohém Ragtime és Jazz Fesztivált a Hírös Agórában.

A járványügyi helyzet és az egész világot sújtó zárlat miatt a program tekintetében az eredeti tervhez képest szintén változás történt, ugyanis a jelenlegi szabályozás, illetve az utazások körüli nehézségek és bizonytalanság lehetetlenné tette a külföldi vendégek fellépését, így a hagyományoktól eltérve idén kizárólag magyar vendégelőadók lesznek.

A házigazda Bohém Ragtime Jazz Band és vendégeik: Korb Attila, Szalóky Béla, Bolba Éva, Mudrák Mariann mellett Micheller Myrtill: The Great American Swingbook, Bohém Trió, Papp Mátyás & his Gang, valamint a PapaJazz lép majd a három nap során a színpadra, és szórakoztatja a közönséget.

Más szempontból is különleges lesz az idei Bohém Fesztivál – ennek azonban örülni fognak a jazz-kedvelők! Extra meglepetésként ugyanis a Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány felajánlásából a fesztivál minden vendége egy hozzávetőlegesen 10.000 forint értékű könyvcsomagot kap ajándékba – a JOKA által megjelentetett jazz-történeti kiadványokból!

(KJJR)