Kezdőlap Gyerekek Szemereyné Pataki Klaudia polgármester közleménye

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester közleménye

Az új koronavírus második hulláma mindannyiunknak nagy kihívást jelent. A hétköznapok, mindennapi életünk megszervezése gyakran probléma. Köszönettel és tisztelettel tartozom mindazon szülőknek, akik óvodás gyermeküket lehetőség szerint próbálják otthon tartani, megoldani a felügyeletet az őszi szünetben, ezzel is kerülve a megfertőződés – közösségben kétségtelenül nagyobb – veszélyét.

A tendenciát látom az óvodáink által megküldött adatokból, hiszen nagyon sok helyen alig két-három gyerek jár az intézménybe.

Az óvodai ellátás alacsony igénybevétele lehetővé teszi számunkra, hogy jövő héten, az őszi szünet ideje alatt az összes óvoda fertőtlenítését elvégezzük. Ennek érdekében átirányítjuk a kicsiket azon intézmények esetében, ahol tíznél kevesebb gyerek jár óvodába. Az óvodavezetők erről külön tájékoztatják majd a szülőket.

Továbbra is kérem és előre köszönöm a szülők együttműködését. Az óvodai ellátást természetesen biztosítjuk, de mindannyiunk közös érdeke, hogy a fertőtlenítést mielőbb el tudjuk végezni.

Szemereyné Pataki Klaudia

Kecskemét MJV polgármestere