Kezdőlap Adomány Boldogsághormonokat fuvarozott a kórházba a logisztikai cég

Boldogsághormonokat fuvarozott a kórházba a logisztikai cég

Kilenc raklapnyi, összesen 2800 csomag szaloncukrot vitt ajándékba a P-Development Kft. a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház dolgozóinak karácsony alkalmából, megköszönve mindennapi, embert próbáló munkájukat. A boldogsághormonokat Dr. Csima Gyula ügyvezető és Bimbó Nikoletta logisztikai igazgató adta át Dr. Svébis Mihály főigazgatónak.

„Úgy gondoltuk, idén mindenképpen az egészségügyben dolgozók munkáját szeretnénk megköszönni. A koronavírus járvány kapcsán tudjuk, megterhelő éven vagyunk túl mindannyian, és sajnos még nincs vége. Mi is érezzük ezt, hiszen a szolgáltató szektorban 7 nap, 24 órában kell rendelkezésre állnunk. Nyáron jelentős mennyiségű ásványvízzel támogattuk a korházat, így karácsony közeledtével pedig azt gondoltuk, hogy nem eszközzel, vagy műszerrel segítjük a kórház munkáját, hanem a dolgozókat ismételten meglepjük egy kis kedvességgel.”  ”- mesélte Dr. Csima Gyula ügyvezető.

„Nagy szeretettel készítettük össze a csomagokat kollégáimmal. Reméljük, hogy ezzel az aprósággal örömöt tudnunk szerezni a kórház dolgozóinak- mondta Bimbó Nikoletta logisztikai igazgató.

„Mindig hálásak vagyunk, ha támogatják munkánkat. Az pedig, hogy valaki kifejezetten minket, egészségügyben dolgozókat szeretne megajándékozni karácsony alkalmával, ezzel elismerve mindennapi áldozatos munkánkat, szívet-lelket melengető- mondta az átadás alkalmával dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatója.