Kezdőlap Kiemelt ITM: az idősek vásárlási sávjának felfüggesztését kérik a kereskedelmi szervezetek

ITM: az idősek vásárlási sávjának felfüggesztését kérik a kereskedelmi szervezetek

A hazai kereskedelmi vállalkozások szakmai, érdekképviseleti szervezetei a 65 év felettiek számára fenntartott vásárlási idősáv átmeneti szüneteltetését szorgalmazzák az adventi időszakra. Érvelésük szerint ezzel enyhíthető lenne az ünnepek előtt jellemző zsúfoltság az üzletekben, ami a legnagyobb forgalmú hetekben segítheti a járvány terjedésével szembeni védekezést. A kormány az ügyben kikéri az intézkedést kezdeményező Idősügyi Tanács állásfoglalását.

A járvány lassítását és az idősek védelmét szolgáló lépésként 2020. november 24-étől minden hétköznapon 9 és 11, hétvégén pedig 8 és 10 óra között csak 65 év felettiek léphetnek be az élelmiszerüzletekbe, drogériák és gyógyszertárakba.

A karácsonyi időszak a bevásárlások legintenzívebb néhány hete a magyar családok számára, ilyenkor kiemelkedő az üzletek látogatottsága. A kereskedelemi szervezetek úgy vélik, az idősek vásárlási sávjának ideiglenes feloldásával elkerülhető, mérsékelhető a védekezést megnehezítő szintű zsúfoltság a boltokban, áruházakban. A javaslat szerint a családok könnyebben, gyorsabban, rugalmasabban intézhetik így a bevásárlásokat, a kevesebb sorban állás nagyobb biztonságot is jelent a járványhelyzetben.

A kormány az idősek vásárlási sávjának esetleges módosításáról egyeztet az intézkedést kezdeményező Idősügyi Tanáccsal. A leginkább veszélyeztetett 65 év felettieknek vásárlásaikat mindenképpen érdemes családi, közösségi segítségre, vagy az egyre szélesebb körben rendelkezésre álló online lehetőségekre támaszkodva megoldaniuk.