Kezdőlap Események Újabb infrastrukturális fejlesztés valósult meg az INTER TAN-KER Zrt. és a Kecskeméti...

Újabb infrastrukturális fejlesztés valósult meg az INTER TAN-KER Zrt. és a Kecskeméti Közlekedési Központ telephelyén

Kecskeméti Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Közlekedési Központ, valamint az INTER TAN-KER Zrt. együttműködésének eredményeként egy közel hatvan millió forintos beruházás valósult meg a két cég közös telephelyén Kecskeméten. Az infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően tizenöt férőhellyel bővült az autóbusz-parkoló, így már összesen hatvanhat, a közösségi közlekedésben részt vevő jármű befogadására alkalmas a telephely. Ezenkívül egy személygépjármű-parkolót is kialakítottak, így az ide érkező dolgozók és vendégek számára is megoldódott a járművek biztonságos elhelyezése. Mivel a beruházás során a teljes autóbusz-parkoló kövezetét kijavították, ahol szükséges volt, a munkálatokkal egyidejűleg elektromos autóbuszok töltésére alkalmas töltőberendezések előkészítése is megtörtént. A fejlesztés utolsó szakaszában megkezdődött a szabad területek füvesítése, valamint fák ültetése. A beruházás teljes összegét az INTER TAN-KER Zrt. előlegezi meg, amelyet a tíz éves szolgáltatási szerződés lejártáig, a közösségi közlekedés biztosításának ellenértékeként fizetett kilométerdíjba beépítve fog a város törleszteni.