Kezdőlap Régió Cseh fejlesztésű interaktív játék tarolt az idei Ország Játéka versenyen: a közönség...

Cseh fejlesztésű interaktív játék tarolt az idei Ország Játéka versenyen: a közönség és a zsűri bizalmát is elnyerte

Idén gyerekzsűri is segítette a szakmai zsűri döntéseit

  1. november 15., Budapest – Gyerekzsűri is részt vett a 2021-es Ország Játéka verseny győzteseinek kiválasztásában. A kilenc, különböző életkorú gyerekből álló zsűri a versenyen induló játékokat kipróbálta, és személyes játékélmények alapján tettek javaslatot a nyertesekre a szakmai zsűrinek. Tavalyihoz képest 20.000-rel több, összesen
    78.000 szavazat érkezett a 7 kategóriában pályázó 62 játékra. Idén az Interaktív kategóriában volt közös nyertes, a zsűri és a közönség részéről is a Tolki: Játékos tanulás interaktív foglalkoztató könyv lett a befutó. A Családi/parti társasjátékok kategóriában
    holtverseny alakult ki, ezért két zsűrinyertes is született: a kitüntető minősítésen a Rumini hajónapló és a Szörnyek bandája társasjáték osztozott. Az idei – immár kilencedik alkalommal megrendezett – Ország Játéka versenyen gyerekzsűri is segítette a szakmai zsűri munkáját. A kilenc tagból álló gyerekzsűri 4-11 éves
    korosztályból képviseltette magát. „Idén a különböző életkort képviselő gyermekekből álló zsűrivel teszteltük a játékokat.
    Minden pályázó játékot kipróbáltak és javaslatot tettek a nyertesekre, így az idei Ország Játéka minősítést elnyerő játékokat már a legautentikusabb csapat javaslatait is figyelembe véve díjazta a szakmai zsűri.” – mesélte Őri Gergely, az Ország Játéka
    versenyt életre hívó JátékNet webáruház ügyvezető igazgatója.
    A nagy márkák az idei versenyen is pályáztak olyan játékokkal, amik vagy zsűri, vagy közönség díjasok lettek. A Pozsony Pagony kiadónak mindkét társas kategóriában sikerült nyernie, és egy ritka helyzet is adódott a Családi/parti társasjátékok kategóriában a zsűri
    pontozása alapján, holtversenyben két nyertes született: a kitüntető minősítésen a Rumini hajónapló és a Szörnyek bandája társasjáték osztozott. Az Interaktív kategóriának pedig a zsűri és a közönség szavazatát is elnyerte a Tolki: Játékos tanulás interaktív foglalkoztató könyv. Arra a kérdésre, hogy miért az interaktív foglalkoztató könyv nyerte el a tetszését a legjobban, Geri, a gyerekzsűri 4 éves elnöke elmondta, hogy “Azért, mert ez egy mikrofon, és tudjátok, ebben beszélnek”. (Az interaktív játék tartozéka egy toll, ami MP3
    lejátszóként és diktafonként is használható. Csak hozzá kell érinteni a tollat a könyv valamelyik képéhez, és azonnal meghallgatható az ahhoz tartozó szöveg, zene, vagy hanghatás.) Ennek a játéknak a véleményezésében a 4 éves Geri volt a leghitelesebb zsűritag, hiszen a foglalkoztató könyv az iskolába készülő és az óvodás korban lévő
    gyermekek számára készült.

A kategóriák nyertesei:
Bébijátékok: A zsűri a főzős tematikájú pancsijátékot, a Tomy Toomies: Buborékkészítő konyha szettet kiáltotta ki a bébijátékok győztesének. A közönség kegyeit pedig az első éveket végigkísérő Fisher-Price: 4 az 1-ben tanuló robotpajti nyerte el.
Egyéb lány: Egyéb lány kategóriában a nyári mókát idéző építőjáték, a Playmobil: Bungaló medencével vitte el a zsűri első díját. A közönség szíve szintén egy építőjátékért dobbant meg, ugyanis ebben a kategóriában a LEGO Friends: Heartlake City Bio Café kapta a legtöbb szavazatot.
Egyéb fiú: A zsűrit a LEGO Technic: Jeep Wrangler vette le leginkább a lábáról, a közönség választása
pedig egy másik járgányra esett, hiszen Sam, a tűzoltó: Jupiter, a tűzoltóautó 2 figurával és megafonnal lett a győztes.
Készségfejlesztő: A készségfejlesztő játékoknál a zsűri és a közönség eltérő korosztály szemszögéből figyelte a játékokat. A zsűri ugyanis egy nyolcéves kor felettieknek ajánlott varázslakot emelt a
dobogó tetejére: a Brick Trick: Harry Potter Great Hall XL építőjátékot. A közönséget viszont a kisebbeket megcélzó Play-Doh: Csokoládégyár illatos gyurmacsodái ejtették rabul.
Interaktív játékok: Az interaktív játékok kategóriában volt a legnagyobb az egyetértést a zsűri és a közönség
között. Ebben a kategóriában ugyanis mindenkinek a Tolki: Játékos tanulás interaktív foglalkoztató könyv tetszett a legjobban.
Társasjátékok kicsiknek Dániel András mókás figurái bevették a társasok kicsiknek kategóriát, legalábbis ami a zsűri
ítéletét illeti. A piciket sokféle feladattal szórakoztató A kuflik és az esőtánc társasjáték lett az első helyezett. A közönség viszont a népszerű társasjáték fiatalabbaknak szóló
változatát, a Castle of Mind for Kids-et juttatta az Ország Játéka címhez.
Családi/parti társasjátékok: Minden kategóriában szoros volt a küzdelem, de a családi és parti társasok izzasztották
meg legjobban a zsűrit. Az első helyen végül a szakmai díjon a Rumini hajónapló és a

Szörnyek bandája társasjáték osztozott. A közönség választása pedig a friss dizájnnal jelentkező Jumanji társasjátékra esett.
Az Ország Játéka szakmai és közönség díja mellett idén két játék Különdíjban is részesülhetett. A Little Live Pets: Pinki a kismalac a Kicsomi különdíját kapta meg, a JimJam kegyeit pedig Play&Fun: Secret Pocket – Titkos zseb alakzatkereső fejlesztő játék
nyerte el. Az idei rajzversenyen induló, 50.000 Ft értékű ajándékcsomagot megnyerő bölcsőde a
Halimbai Hársfa Óvoda, Mini Bölcsőde és Konyha, a nyertes óvoda pedig a Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvoda lett.
„A karácsony közeledtével az Ország Játéka minősítés útmutató lehet a tudatos szülőknek, hogy milyen játékot érdemes a gyerekeknek vásárolni. A szállítási problémák sajnos a
játékiparba is begyűrűztek, ezért idén nem érdemes sokáig halogatni a kinézett játék megvásárlását.” – tette hozzá Őri Gergely, a JátékNet ügyvezető igazgatója.