Kezdőlap Kiemelt SÉRTETTBŐL GYANÚSÍTOTT

SÉRTETTBŐL GYANÚSÍTOTT

A gyanú szerint félrevezette a hatóságot a lakiteleki „károsult”.

A Tiszakécskei Rendőrőrsön feljelentést tett 2021 áprilisában egy 72 éves lakiteleki lakos. A férfi azt állította, hogy egy ismeretlen személy korábban személyes adatait felhasználva személyi kölcsönt vett fel a nevében az egyik cégtől. Mivel nem törlesztette senki a a felvett összeget, felszólították őt, hogy a kölcsönt kamataival együtt fizesse meg. Az ügyben a tiszakécskei rendőrök nyomozást indítottak.

Az eljárás során azonban hamar kiderült, hogy a „sértett” története sántított. A kirendelt igazságügyi írásszakértő megállapította, hogy a kölcsönszerződésen szereplő aláírás a 72 éves férfitől származik. Ezen felül a folyószámla-kivonatán is jóváírásra került a 300 ezer forint kölcsönösszeg.

A tiszakécskei rendőrök bűncselekmény hiányában a csalás miatt indított nyomozást megszüntették, de a 72 éves „sértettel” szemben hatóság félrevezetés miatt indult büntetőeljárás.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a vizsgálatot a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.