Kezdőlap Kiemelt HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

Megyénkben az elmúlt 24 órában a nyomozók és a járőrök tizenhét személyt fogtak el, és további tizenkettő előállításáról intézkedtek. Tízen bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A kecskeméti egyenruhások a megyeszékhelyen hajnali 2 órakor igazoltattak egy miskei lakost. A 24 éves férfiről kiderült, hogy vele szemben a Bajai Járásbíróság 30 nap szabálysértési elzárás végrehajtását rendelte el. Az esti órákban további három intézkedés volt eredményes: egy 34 éves, egy 32 éves és egy 24 éves kecskeméti férfit állítottak elő a járőrök. Mindhármójukkal szemben – pénzbírság befizetésének elmulasztása miatt – szabálysértési elzárást szabott ki a bíróság.

Egy 47 éves helybéli 15 óra 55 perckor úgy vett részt a közlekedésben Kecskemét külterületén, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel. A sofőrt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében szabálysértési őrizetbe vették.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei 11 óra 55 perckor elfogtak egy tápiógyörgyei lakost, aki ellen a Nyíregyházi Járásbíróság testi sértés gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Délben egy 30 éves szanki lakost ellenőriztek, akit a Kecskeméti Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja keresett. A rendőrök mindkét gyanúsítottat fogdára szállították.

Gyorsított bírósági eljárást kezdeményeznek azzal a 60 éves tassi lakossal szemben is, aki Szalkszentmárton térségében vezetői engedély nélkül közlekedett autójával. A férfit – akit őrizetbe is vettek – 17 óra 55 perckor vonták intézkedés alá a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói reggel 6 óra 10 perckor egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit vettek bűnügyi őrizetbe. A 47 éves tompai lakos bűntársaival együtt több hónapon keresztül kábítószernek minősülő anyagot árult. A bűnbanda egyik tagját a rendőrök már korábban elfogták. Ő jelenleg is letartóztatásban van, míg az ügy további két gyanúsítottja szabadlábon védekezhet.

A kecskeméti nyomozók 14 óra 35 perckor egy 20 éves kecskeméti lányt vettek bűnügyi őrizetbe, aki a gyanú szerint kifosztott egy 30 éves férfit.