Kezdőlap Kiemelt Olaj gyűjtőedény került kihelyezésre a piacon- Kecskeméti Piac

Olaj gyűjtőedény került kihelyezésre a piacon- Kecskeméti Piac

A Kecskeméti Piac tovább erősíti a környezettudatos szemléletet

A Budai utcai Piaccsarnok portájánál kihelyezésre került egy 240 literes háztartási használt olaj gyűjtőedény, mely azt a célt szolgálja, hogy a lakosság körében keletkező használt sütőolajat és sütőzsiradékot összegyűjtse.

A Biotrans Kft. jóvoltából létrehozott „CseppetSem!” Programnak köszönhetően, mely 2020. őszén indult útjára, az ország számos helyén telepítettek már ilyen gyűjtőpontokat. A program elsődleges célja a környezetvédelem, hiszen az összegyűjtött anyagok 100%-ban újrahasznosításra kerülnek.

A gyűjtőedénybe kizárólag zárt csomagolásban adhatják le az elhasznált olajat, zsiradékot – lezárt műanyag palackban vagy befőttesüvegben – így elkerülhető a kiömlés, szennyeződés veszélye. 

Mely anyagok kerülhetnek a kihelyezett edénybe? A sütőolajon kívül sütőzsiradékot, kókuszolajat és pálmaolajat is leadhatnak korlátlan mennyiségben.

Miért fontos a használt sütőolaj összegyűjtése? Mert akár egy liter elhasznált olajjal egymillió liter édesvizet is beszennyezhetünk.  A háztartásokban évente keletkező több tízezer tonna használt étolaj sajnos többnyire a lefolyókba vagy a szemétbe kerül. A csatornahálózatba kerülő olaj jelentősen növeli a szennyvíztisztítók leterheltségét, rárakódik a csővezetékek falára és dugulást okozhat. Ha pedig a háztartási szemétbe kerül, nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókban. Ami pedig még veszélyesebb, ha a sütőolaj az élővizekbe jut, a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt, így elpusztítja a vízi élőlényeket.

A Kecskeméti Piac töretlen célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosság fontosságára és minden olyan programot támogasson, amely környezetünk érdekét, védelmét szolgálja. Hozzák bátran a használt sütőolajos palackokat a piacra!