Kezdőlap Hírek Erre kell figyelni a tökéletes eszpresszó elkészítéséhez

Erre kell figyelni a tökéletes eszpresszó elkészítéséhez

A Sencor bemutatja a hazai piacra szánt új kávéfőzőjét

Budapest, 2022. március 2. – Az automata kávéfőzőkkel szemben alapvető elvárás, hogy gyorsan, precízen dolgozzanak, emellett kevés helyet foglaljanak el a konyhában. A Sencor kompakt készüléke, a SES 7200BK tökéletesen megfelel ezeknek a kritériumoknak. „A kívánt ital kiválasztásától számítva az első kávécseppek már 42 másodpercen belül megjelennek a csészében” – hangsúlyozta Lucza András, a Sencor SDA Divíziójának vezetője. 

A japán gyökerekkel rendelkező európai márka újdonsága tökéletesen illeszkedik a Sencor által eddig felvonultatott keskeny és kompakt kávéfőzők sorába. Ennek megfelelően ez a készülék 41 centiméteres mélységgel, 31,5 méteres magassággal és mindössze 18 centiméteres szélességgel rendelkezik. Kecses alakjából adódóan nem jelent kihívást helyet találni neki a konyhában, exkluzív, prémium megjelenése miatt pedig a háztartás egyik „látványossága” is lehet. 

HIRDETÉS

A tetszetős dizájn persze mit sem érne a kompromisszumok nélküli teljesítmény nélkül. A Sencornál tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a kávézás nemcsak egy szokás, hanem egyenesen rituálé és kulináris élmény a márka vásárlóinak. A kiváló kávé több fontos eljárás kombinációjának eredménye. Egyik a megfelelő hőmérséklet, mivel a tökéletes eszpresszó elkészítéséhez 90 Celsius fokos vízre van szükség. A készülék szabadalmaztatott Thermoblock fűtőrendszere éppen ezért először alacsony nyomáson hajtja végre az előfőzést, majd a maximális 19 baros nyomással „leforrázza” a kávét. 

Az ellenállhatatlan eszpresszó másik sarkalatos kritériuma a megfelelő kávéőrlemény. A Sencor új automata kávéfőzője olyan őrlőt használ, amely öt különböző fokozattal rendelkezik, a felhasználók eldönthetik, hogy milyen erős kávét szeretnének. A kávéőrlemény finomsága ugyanis alapvetően meghatározza a kávé koffeintartalmát. Minél finomabbra van őrölve a kávé, annál jobban kioldódnak belőle az értékes ásványi anyagok, aromák és antioxidánsok. Az elkészült ital pedig csillogóan fekete, bársonyos, kellemes illatú és ízletes lesz. 

A Sencor keskeny készülékével mindössze egy gombnyomással készíthető eszpresszó, lungó, vagy americano. A kávéfőző tetején lévő intuitív LED-es érintőpanelen nem csak a kívánt kávét, hanem az elkészíteni kívánt kávé erőssége is beállítható (7, 8 vagy 10 g). „A készülék kezelését nagymértékben megkönnyíti a csészeméret memória és a világítás funkció, emellett a Sencor újdonsága automatikusan kijelzi, ha vízkőtelenítésre van szükség, ami a kávéfőzőknél kiemelten fontos tulajdonság” – hangsúlyozta Lucza András.

A SENCOR-ról

A SENCOR a világ egyik leggyorsabban növekvő fogyasztói és kereskedelmi márkája, termékei világszerte több mint 50 országban érhetőek el. A céget 1969-ben Japánban alapították. A márka célkitűzése az igényes vásárlók kiszolgálása kiváló minőségű, stílusos termékekkel. A SENCOR – megelőzve a trendeket és alakítva azokat – bevezette a színes készülékeket több termékkategóriában is. A márka folyamatosan bővíti portfólióját, mely már jelenleg is több ezer termékből áll. Kínálatában egyaránt megtalálhatóak konyhai gépek, szórakoztató elektronikai, háztartási cikkek, egészségügyi és szépségápolási termékek, valamint autós szórakoztató és irodatechnikai eszközök.

SENCOR