Kezdőlap Karrier Három évtizede dolgoznak azért, hogy ügyfeleiknek „nyugta” legyen

Három évtizede dolgoznak azért, hogy ügyfeleiknek „nyugta” legyen

A pénztárgép szakmában – értékesítés és szervizelés terén – már évtizedekkel ezelőtt letettenévjegyétBorics Egon, a kecskeméti Betronix Kft. tulajdonosa. Vallja: jól dolgozni, csak jó „szerszámmal” lehet, így ma már kizárólag a legmegbízhatóbb forgalmazók gépeit értékesíti, legyen az pénztárgép, mérleg vagy éppen bankkártyaolvasó terminál. A jó hírű cég idén ünnepli 31 éves évfordulóját.A sikeres múlt és jelen után garantáltan biztosított a jövő is, hiszen Borics Egon lányai, Betti és Kira már évek óta a csapatot erősítik.

Mérföldkövek a cégéletében

A pénztárgépek értékesítésével és szervizelésével foglalkozó Betronix Kft. fejlődése töretlen.Borics Egon a 90-es évek elején álmodta meg saját
cégét, mely rövid időn belül a siker útjára lépett.1991. május 1-én, a munka ünnepén indította el egy széchenyivárosi kis garázsban. Ügyfélköre folyamatosan bővült, így 2000 májusában tovább lépett,és megnyitotta Kecskemét belvárosában, a Malom üzletközpont helyén az első üzletét, majd háromhónappal később a dunaújvárosit. A kecskemétiüzletét 2003-ban költöztette át a Szil-Coop bevásárlóközpont külső üzletsorára, majd 2018-bantette át székhelyét a szomszédos Erzsébet Lakópark bejáratánál található saját ingatlanjába, ahol azóta fogadják a partnereket.

Megbízhatóság, szakértelem

A Betronix Kft. ügyfélköre stabil, többen szintea kezdetektől partnerek. Borics Egon sokakkal baráti kapcsolatot is ápol. A cég sikere a megbízhatóságnak, a szakértelemnek és a partneri elvárások maximális tiszteletben tartásának köszönhető.

Az ügyfelek elsősorban a mikro- és KKV szektor különböző szegmenseit képviselik, Kecskemét, Budapest, Dunaújváros vonzáskörzetéből. Vannak olyan országos hálózatok, melyek teljes üzletláncát ellátják, így az ország szinte minden szegletében vannak partnereik. 

Szlogenjük: „hogynyugtalegyen”

Régebben több mint ötvenféle pénztárgép típussal foglalkoztak, mára a megszerzett tudás és tapasztalat birtokában csak a legmegbízhatóbb forgal-
mazók gépeit értékesítik. A választékuk így isminden igényt lefed.

Borics Egon vallja: jól dolgozni csak jó „szerszámmal” lehet. Célja, hogy az ügyfeleiknek ne legyen rossz pénztárgépe, mert „az a jó pénztárgép,
amelyik tényleg jó”, és lehetőleg évente csakegyszer – a kötelező felülvizsgálat kapcsán – találkoznak vele. Csapatával három évtizede dolgoznak azért, hogy az ügyfeleiknek tényleg „nyugta” legyen, ezért a pénztárgépeken található mobilszámotbármikor hívhatják.

Pénztárgépek, mérlegek

Az Erzsébet lakóparkban kialakított, ízlésesenberendezett szaküzletben a pénztárgépek teljespalettája megismerhető. A szaktanácsadás is
a szolgáltatás része, három évtizedes tapasztalatbirtokában mindenkinek segítenek megtalálnia vállalkozásához legmegfelelőbb pénztárgépet, minden tevékenységi kör esetén. Emellett forgalmaznak és hitelesítenek mérlegeket, valaminta szükséges kellékanyagok, bankkártya terminálok, kereskedelmi szoftverek, vonalkód olvasók, nyomtatók, hordozható blokknyomtatók is elérhetőkaz üzletben.

Legújabbpénztárgépek

A Betronix Kft. termékkínálatából kiemelkedik legújabb pénztárgépük, a NANO, mely bevezető áron, 20% kedvezménnyel kapható. A készülék kis
helyigényű, ugyanakkor teljes értékű pénztárgép. Kiváló megoldás büfékbe, kisebb üzletekbe.

Népszerű a SmartCassa is, mely több funkciót foglal magában, számláz, nyugtát ad, bankkártyát olvas.

A mérlegek között elérhetők olyan készülékek, melyek darabszámláló funkcióval rendelkeznek, kiválóak például ömlesztett áru csavarok számlálására.

Együtt a család

A cég évek óta családi vállalkozásként működik,Borics Egon nagy örömére, két lánya, Betti és Kira is bekapcsolódott a munkába. A Betronix csapatát Borkuti András teszi teljessé, és időnként a hatéves unoka, Betti kisfia is szerszámot ragad.

A cél közös: megőrizni a cég stabilitását, a rugalmas és magas szintű szakmai kiszolgálás mellettbővíteni az ügyfelek számát.

Kecskemét, Izsáki út 4/C/1 (az új Szilvási Áruház mellett)

Tel: 76/496-862 • mobil: 30/94-333-97

Dunaújváros, Balogh Ádám u. 18 Tel.: 25/433-397
e-mail: [email protected]