Kezdőlap Események Sörkülönlegességek a Foltos Farkasban

Sörkülönlegességek a Foltos Farkasban

Beköszöntött a jó idő, a sörök is előtérbe kerülnek. Aki igazi különlegességekre vágyik, szívesen kísérletezik, annak érdemes betérni az egy éves születésnapját ünneplő kecskeméti Foltos Farkasba, a sörfőzdék sörözőjébe. A kisüzemi söröket csapolva és üvegesen egyaránt kérhetjük a belvárosi vendéglátóhelyen. 

Varsányi Mihály és Szűcs Eszter – több éves tapasztalattal – egy évvel ezelőtt nyitotta meg a Foltos Farkast, a sörfőzdék sörözőjét Kecskemét belvárosában, a Nagyposta szomszédságában, a régi Wanted helyén. A kisüzemi sörfőzdék ízletes italait kínáló vendéglátóhely rövid időn belül népszerű vált, széles korosztály körében. A húszas éveikben járó fiatalok mellett a 40+ és 50+-os örök fiatalok is szívesen kapcsolódnak ki szabadidejükben a Foltos Farkasban, és ismerkednek meg a legújabb kisüzemi sörökkel. 

A söröző egy éves születésnapját ünnepli, ugyanakkor Misi és Eszter több éve foglalkozik a sör készítéssel, és a hazai sörfőzdék megismerésével. Korábban fesztiválokon népszerűsítették a hazai sörkülönlegességeket, egy éve azonban állandó helyen, Kecskemét belvárosában mutatják be egy helyen a legfinomabb, legújabb trendeket felvonultató ízletes nedűket. 

– Jó döntésnek bizonyult, hogy egy éve megnyitottuk a Foltos Farkast. A különleges sör választékunk családias hangulattal párosul. Ennek köszönhetően rövid időn belül kiépült egy törzsközönségünk, de rajtuk kívül is nap mint köszönthetünk új sör barátokat – mesélte el Eszter.

A sörözőben a hatféle csapolt sör mellett kisüzemi, craft sörökkel is találkozhatnak a vendégek, de izgalmas élményt jelenthet megízlelni a kellemes borokat vagy különleges olasz kávékat is. Az italokhoz lepényeket, sörkorcsolyákat, sült édesburgonyát és zsíros kenyereket ajánlunk. 

– Jelenleg 19 hazai sörfőzdével állunk kapcsolatban. Hatfélét csapolva kínálunk, és mintegy 108 félét üveges vagy dobozos formában. A csapoltak között van lager és búzasör egyaránt, melyek a legnépszerűbbek. A lager, a világos pilsner, a búzasör mellett gyümölcs söröket is csapolunk. Utóbbiak körében még mindig a meggy sör a legnagyobb sláger, de nagy örömünkre, sokan szívesen kísérletezgetnek, és választanak újfajta ízeket – tette hozzá Eszter.

A Foltos Farkasban Eszter és Misi folyamatosan figyeli a trendeket, hogy a vendégek megismerhessék a legújabb ízeket is. 2021-ben a Berliner Weise Sour, valamint a Gose savanyú ízvilágú sörök hódítottak. 

– A tavalyi trend úgy tűnik idén is folytatódik. A goose sörök között népszerűek az újfajta növényi és gyümölcsös sörök, mint a céklából, fekete ribizliből készült sörök, vagy éppen a kapros dinnyés változatok. Furán hangzik némelyik, ugyanakkor nagy finomak, és a vendégek körében is népszerűek – jegyezte meg Eszter, majd szólt az évszakok kedvenceiről.

– A téli hónapokban, a hideg időben a testesebb, magasabb alkoholtartalmú sörök a kedveltek, mint a stout, a fekete vagy barna sörök. Például sokan szeretik a Dr. Banghard folyékony snickers csoki, mely 11 százalékos alkoholtartalmú. A savanyú sörök is kedveltek voltak tavaly, ez a vonulat úgy tűnik idén is folytatódik. A gyümölcs sörök kedveltek a hölgyek és urak körében egyaránt, köszönhetően a széles palettának, hiszen ma már az édes és kesernyés íz egy sörben elérhető – tette hozzá Eszter, aki Misivel együtt sör sommelierként is megállják a helyüket, és minden vendéget szívesen kalauzolnak el a sörök világába.

A Foltos Farkasban valóban sok különlegesség elérhető. Például van kapros, citromfüves, sós savanyú vagy éppen hordóban érlelt sör is. Hosszasan sorolhatnánk az ízletes kisüzemi, craft söröket, de egyszerűbb, ha betérünk a Foltos Farkasba, és kedvünkre kóstolgatunk. 

Eszter elárulta, hogy ő maga nagyon szereti a savanyú söröket, ezen belül is a sós savanyú a kedvence, míg Misi a búzasöröket részesíti előnyben. 

A Foltos Farkas sörkínálata folyamatosan bővül, jó hírüknek köszönhetően. Van, olyan hazai sörfőzde, mely a Foltos Farkason keresztül értékesíti söreit.

A jó idő beköszöntével a terasz rész is fontos szerepet kap. Az utcai front mellett a belső udvarban is helyet foglalhatnak a vendégek. További jó hír, hogy a nyári időszakban fellépő zenekarok, énekesek zenés műsorai színesítik majd az ott töltött órákat.    

Foltos Farkas (Utazó Sörcirkusz)

Kecskemét, Csányi J. Krt. 4.

Fb: https://www.facebook.com/sorcirkusz.hu

Tel: (70) 445 1714