…de útja rejtve van. Nem tudhatjuk előre, hogy kinek hogyan alakul az élete, de a reményt soha nem szabad feladni. Az élet szép, tartogat csodálatos dolgokat, s biztató, hogy „nemcsak a húszéveseké a világ”, hanem az is lehet boldog, akinek a
„szempilláján itt-ott már dér csillog”. Mária (58) és István (64) mindketten megtapasztalták az élet viharos oldalát is, s ha valaki annyi fájdalmat átélt, mint ők, nem engedi be a boldogságot az életébe alapos megmotozás nélkül. Először Isten közelében nyertek külön-külön vigasztalást, s szorgos hétköznapokkal – munkahely, gyerekek, unokák hada – telt az életük. Aki viszont igazán a m
osolyuk mögé nézett, egy kis bánatot is látott. De továbbra is Isten országát keresték, ráadásul a szerelem is megadatott nekik. Mióta felfedezték egymás szép lelkét, öröm látni, hogy csak a mosoly maradt, s milyen boldogok együtt.
Édesanyám két évvel ezelőtt így szólt hozzám: úgy szeretném megérni, hogy nem maradsz egyedül, menj férjhez! – meséli Mária.
– Én csak olyan embert tudnék szeretni, aki jobban ismeri és szereti az Urat, mint én, és imádkozna is velem.
– No ilyet úgysem találsz, mert ilyen nincs – zárta le a témát a sokszor pesszimista dédmama.
Ezeken a szavakon kicsit elgondolkodtam, de nem is törődtem vele, mert a lelkem már több éve megtalálta boldog otthonát Kecskeméten, a Baptista Gyülekezet szeretetteljes testvéri közösségében. Az elmúlt év októ
berében Hálaadónapot tartottunk, ahová rokonok, vendégek szoktak érkezni. Szép hagyomány nálunk, hogy amikor a padba beülünk, ismeretlenül is üdvözöljük egymást, engem is egy nagyon helyes, kedves vendég üdvözölt, közben azt mondta, hogy nagyon csinos vagyok. Az istentisztelet utáni „szeretetvendégségen” otthonról hozott sütikkel, szendvicsekkel kínáltuk a vendégeinket. Igyekeztem volna haza, ezért kerestem a tányérom
at, amin almáslepényt hoztam, s ekkor megláttam a fenti kedves vendéget, aki a tányéromon lévő sütit eszegette. Beszélgetés közben kiderült, hogy messziről jött az édesanyját látogatni és – hozzám hasonlóan – sok éve özvegy, az Istentől kapott talentumát pedig egy pünkösdi gyülekezet szolgálatába állította, s presbiterként tevékenykedik. Megtudtam, hogy három leánya és egy fia van – én pedig három fiút nevel
tem fel-, s mindkettőnknek 8-8 unoka szépíti az életét. Megkérdezte, hogy felhívhat-e néha telefonon, majd hazautazott.
Néhány hónap alatt szép, tiszta szerelem bontakozott ki közöttünk, a szívünk emlékkönyvébe illedelmes kézírással írtuk be egymás nevét.
Amikor kiderült, hogy a közös jövőnk folytatásaként el kell költöznöm Kecskemétről, kicsit elbizonytalanodtam, hisz a családom itt é
l. A berhidai istentiszteleten viszont ez az Ige szólt hozzám: „Eredj ki a te földedből és a te rokonságod közül a földre, amelyet én mutatok néked… és megáldalak téged és áldás leszel”. Ekkor átélhettem azt a bibliai ígéretet, hogy „még számon sincs a szó és Ő válaszol”, és ekkor megnyugodtam, hogy ez a kapcsolat az Úrtól van.
Március 6-án tartottuk az esküvőnket, nagyon megható, felemelő pillanat volt, amikor a ceremónia elején Erzsike, a férjem leánya így köszöntött bennünket, hogy ha vannak örömanyák, örömapák, akkor mi most „örömgyerekek” vagyunk, és nagyon örülünk nektek.
Most már felszabadultan énekelhetjük a dalt, hogy „benned magamra leltem, tied vagyok, mert rám találtál”. Istennek legyen hála a gondviselő jóságáért!
