Kezdőlap Állati A hét, amikor együtt lélegezhetsz a természettel – Hamarosan kezdetét veszi az...

A hét, amikor együtt lélegezhetsz a természettel – Hamarosan kezdetét veszi az Erdők Hete rendezvénysorozat

Idén is a 40. héten kerül megrendezésre az Erdők Hete rendezvénysorozat, amely az elmúlt húsz év során hagyománnyá nőtte ki magát országszerte.
A KEFAG Zrt. és az OEE Kecskeméti Helyi Csoportja szervezésében létrejött Erdők Hete programok nem csak a 22 állami erdőgazdaság közötti együttműködést, de a Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti- és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét is szimbolizálják.
Sulyok Ferenccel, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk, aki kifejtette nekünk az Erdők Hete rendezvénysorozat főbb programelemeit, céljait, az erdők fontosságát.

Az Erdők Hete programsorozat célja megismertetni a legszélesebb nyilvánossággal hazánk erdőállományainak rendkívül különleges területeit, amelyeket vezetett terepi túrákkal, játékos vetélkedőkkel, sportversenyekkel és egyéb színes programokkal kívánnak elérni a szervezők.

„Immáron 25 éve, hogy az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskola Szakosztálya útjára indította ezt a mintegy száz helyszínen zajló eseménysorozatot, amely az évek során rendkívül látogatott programmá nőtte ki magát. (http://www.erdokhete.hu/)
Az ország területének több mint 20%-a erdővel borított, azonban az emberek viszonylag keveset tudnak arról, hogy mivel is foglalkozik egy erdész, milyen fontos szerepe van az oxigént termelő facsoportoknak azon kívül, hogy védik a környezetet.
A rendezvény során közelebb kerülhetünk a természet élővilágához, emellett pedig számos érdekességgel ismerkedhetünk meg.

Magát a Kiskunságot említve a térség erdészei és lakosai számára igazán fontos, hogy a korábbi a futóhomok helyén elődeink erőfeszítéseinek köszönhetően mára erdőket is láthatunk.

A programsorozattal arra törekszünk, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsük erdeinket, illetve az erdész szakma fontosságát, így pl. a gyermekek arborétumi foglalkoztatásán túl megrendezzük a Bugaci Alkotótábor zárókiállítását, és rendszeresen megemlékezünk az Október 6-i gyásznapról is a Nyíri-erdőben, az Aradi Vértanúk Emlékművénél.”
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt ingyenes rendezvénysorozatunkon, aki szeretne egy kicsit kikapcsolódni és elmerülni az anyatermészet világában!

További részleteket a www.kefag.hu weboldalon találhatnak a rendezvényről!





KEFAG Zrt.
6000 Kecskemét, József Attila u. 2.
Tel: +36 76 510 427