A BMC Records egy nemzetközi felállású 2014. november 29-én a Budapest Music Center Opus Jazz Clubjában felvett izgalmas koncertlemezzel jelentkezik, melyen a francia és a magyar jazzélet kiválóságai muzsikálnak együtt.
Az Ozone-t eredetileg a neves francia szaxofonos: Christophe Monniot és a billentyűs hangszerek magyar mestere, a Franciaországban élő Spányi Emil 2006-ban alapította – akkor még duóként. 2010-ben John Quitzke dobossal már trió felállásban rögzítették This is ‘est la vie című lemezüket a BMC Recordsnál, majd 2014 novemberében, az akkor már egy ideje Franciaországban dolgozó kiváló magyar bőgőssel: Szandai Mátyással kvartetté bővülve, immár Ozone Acoustyle Quartet néven nagy sikerű koncerttel kápráztatták el a budapesti Opus Jazz Club látogatóit.
Most ezt a jól sikerült estét vehetjük kézbe a frissen kiadott jazz-lemezen. Az album felvételeiben a klasszikus blues-os hangzás virtuóz hangszerszólókkal egészül ki, melyek néha free jazzes improvizatív hatású beindulásokban csúcsosodnak ki. Minden hangszeres kiváló formában mutatja meg magát. Két kivételével valamennyi darab Christophe Monniot szerzeménye – és a sziporkázó ötleteiről és kimagaslóan igényes játékáról híres szaxofonos zenekarvezető és a billentyűs évek óta kialakult szimbiózisához organikusan passzol a ritmusszekció, s az eredmény egy sűrű szövetű, a kompozíciók és improvizációk elválaszthatatlan egységévé érő műsor lett.
Példaértékű, hogy noha karakterében Christophe Monniot szaxofon-játéka uralja a produkció arculatát; mégis, a szaxofon mellett a többi hangszeres is nagyszerű lehetőségeken keresztül mutatja meg magát. Spányi Emil virtuóz zongorázása, Szandai Mátyás nagybőgőszólói, és Joe Quitzke változatos karakterű dobolása mind-mind teljességében bontakozik ki.
A koncertről készült felvételt Spányi Emil a franciaországi LDF stúdióban közel egy évig tartó gondos keverési munkálatok során érlelte albummá.
Komlós József JR