Szeptember 16., szombat 12 – 18 óra
Európai Autómentes Nap
Környezetvédelemmel, egészséges életmóddal, közlekedéssel kapcsolatos programok, csoportfoglalkozások, előadások, tudásfelmérő tesztek, bemutatók, játékos oktatások, kézműves foglalkozások, kerékpár szerviz, veterán és egyedi kerékpárok kiállítása, EU Információs sátor, egyedi építésű, alternatív meghajtású járművek, valamint hibrid- és elektromos meghajtású személygépjárművek kiállítása várja az érdeklődőket.
A Kossuth téri rendezvény programjaival egyidejűleg, a Kecskeméti Első Sor Sportegyesület megszervezi a Batthyány utca közúti a „Kecskeméti Kétkarikás” elnevezésű kerékpárversenyt.
16.30-tól kerékpáros A felvonulást követően a regisztrált résztvevők között értékes ajándékokat (kerékpár és kerékpár szaküzletben felhasználható vásárlási utalványok) sorsolunk ki.
Szeptember 16-21. (szombattól csütörtökig)
„Te mivel utazol?” kiállítás
A kiállítás bemutatja a közlekedés kialakulását és fejlődését, a jelen alternatív és közösségi közlekedését és ezek jövőbeli várható irányvonalait. Továbbá a kiállítást kiegészítik a Neumann János Egyetem alternatív meghajtású járművei.
Az egyéni érdeklődők mellett várjuk az óvodai és iskolai csoportok jelentkezését, akiket izgalmas tárlatvezetéssel és foglalkozással várunk.
Helyszín: HírösAgóra – Ifjúsági Otthon, Kossuth tér 4.
Információ és jelentkezés: Oláh Edit, [email protected], 20/412-9801
Szeptember 18-án (hétfő) 18.00
Grundkert 3.0 dokumentumfilm
Filmvetítés és beszélgetés közösségről, kertészkedésről
„Mi a kert? Generációról generációra öröklődő földdarab, amelyet a család kohéziós ereje tart össze, vagy egy foghíjtelken kialakított ideiglenes parcella, amelynek fennmaradását a városi beruházások önkénye határozza meg? Filmünk a közösség mindennapjaiba enged bepillantást.
A filmvetítés után közönségtalálkozó Gyökér Róbert rendezővel és Kling Ferenc (Gibbon) kert koordinátorral.
Helyszín: HírösAgóra – Ifjúsági Otthon, Kossuth tér 4.
Információ és jelentkezés: Oláh Edit, [email protected], 20/412-9801
A részvétel díjtalan
Szeptember 20-22. (szerdától péntekig) a Bács-Kiskun Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Kecskeméti Rendőrkapitányság közreműködésével a kecskeméti általános iskolák 1-4. évfolyamai számára közlekedésbiztonsághoz kapcsolódó játékos bűnmegelőzési foglalkozást szervezünk, a gyalogos közlekedési szabályok ismereteinek elmélyítése céljából.
Helyszín: HírösAgóra – Ifjúsági Otthon (Kecskemét, Kossuth tér 4.)
Jelentkezés: 2017. szeptember 7-ig a [email protected] címen
Információ: Gózon Tamás, 76/513-581
Szeptember 23-án, szombaton 9.30 órakor
MACKÓ KUCKÓ
Bogyó és Babóca: A TÜCSÖK HEGEDŰJE
Bábos anyanyelvi játszóház Bogyó és Babóca, Kippkopp, Boribontörténeteivel és játék régi időkből való mackókkal, játékszerekkel, bababútorokkal, hintalóval, autókkal.
Nosztalgia az anyának, apának – újdonság a babáknak!
Ajánlott életkor: 1,5 – 3,5 évesek
Ideje: szombaton 9.30 – 11 óráig
Vezeti: Forgó Gyöngyi óvónő, drámapedagógus