Richard Strauss három emblematikus hangkölteményét – Imígyen szóla Zarathustra, Halál és megdicsőülés, Till Eulenspiegel – valamint a népszerű Hétfátyoltáncot hallhatjuk Riccardo Chailly új Decca lemezén.
Ez egy olyan új megjelenés, melynek már az apropója önmagában is szenzációs, vagy legalábbis nagy érdeklődést kelt: ugyanis bármilyen hihetetlen is, de a népszerű olasz sztárkarmester hatvanhat évesen készített először lemezt Richard Strauss műveiből. Ez annál is inkább meglepő, mert Riccardo Chailly pályafutását immáron negyven év óta végigkíséri az idén éppen hetven éve elhunyt bajor mester munkássága: az itt felvett műveket is évtizedek óta vezényli már.
Ennek alapján egy kiérlelt produkcióra készülhetünk, mely mára már egy – a végletekig kifinomult egésszé ért össze Chailly karmesteri pálcája alatt. S valóban: a sztár-dirigens kifinomult megoldásairól, részletekben gazdag vezényléséről, gyönyörű zenekari színeiről híres – s mi lenne alkalmasabb ennek demonstrálására jobban, mint Richard Strauss amúgy is hangulatokban, színekben tobzódó világa?
Ehhez – és úgy általában Richard Strauss-hoz még inkább – azonban elsősorban egy nagyon jó zenekar szükségeltetik. Ha szakácskönyvben írnák le a tökéletes Richard Strauss receptet, az valahogyan biztosan így kellene, hogy kezdődjön: „Végy egy nagyon jó minőségű, és hatalmas zenekart!” Richard Strauss-nál ugyanis a mérete korlátait elérő szimfonikus zenekar ugyanúgy alaptétel, mint a rá pályája kezdetén nagy hatást gyakorló Wagnernél, vagy éppen Mahlernél. Anélkül nem szól úgy, nem olyan hatásos.
A százhúsz tagú Lucerne Festival Orchestra pedig lenyűgözően jó választás: hatalmas formában, lebilincselően színesen és élettelien játszanak Chailly mester jól megválasztott tempóival – aki ugyan csak 2016 óta a svájci együttes zeneigazgatója, de az itt hallottak alapján máris egy világszínvonalú nagyzenekart nevelt belőlük. Példaértékűen szép és tónusokban gazdag, de egységesen tömbszerű a vonósjáték; pontos, plasztikus és színekben gazdag a fúvósok teljesítménye.
Szokták mondani, hogy bár Liszt Ferenc találta fel a szimfonikus költeményt, de Richard Strauss-nál érte el csúcspontját. Zenéjéből ugyanis magától értetődőn ered az a hősi pátosz, az a tobzódó – és néha tomboló nagyság, mely mindjárt a lemezt nyitó Imígyen szóla Zarathustra egészét jellemzi. Kubrick kultusz-filmje: a 2001 Űrodesszeia óta a legnépszerűbb komolyzenei szerzemények közé emelkedett – és legalábbis az első tétele igazi sláger.
Ugyancsak ez a patetikus, grandiózus hozzáállás jellemzi a Halál és megdicsőülés-t, míg Till Eulenspiegel vidám csínyjei a zenei humor és könnyedség maximális megvalósításával, kedvességével és kedélyességével nyer meg. A Richard Strauss-i végletekig felfokozott gesztusokról pedig mi vallana erőteljesebben, mint a Hétfátyoltánc a Salome című operából – mely a bűn és a szexus, a kegyetlenség és a csábítás zenei lenyomata.
Mindezeket – ha már a Hétfátyoltácnál tartunk – szédületesen jó, energiákkal teli felvételeken halljuk, egy olyan nagyzenekari produkcióban, amely toronymagasan kiemelkedő. Nemcsak emiatt szuper ez a lemez, de otthon a szobában ülve külön értékelendő magas hangtechnikai színvonala is- mely nem mindennapi akusztikai élményt nyújt. Amúgy pedig ha Richard Strauss rajongó valaki, azért hallgassa meg; ha meg ismerkedne Richard Strauss világával, akkor azért – mert gyorsan rajongója lesz.
Komlós József JR
