Végső István történész is a díjazottak közé került az Országos Roma Helytörténeti Kutatóversenyen. A halasi cigányság 20. század közepi történetének egy kisebb szeletét dolgozta fel.
A Cigány Szervezetek a Felzárkózásért Országos Szakmai Szövetség 2019 végén Országos Roma Helytörténeti Kutatóversenyt hirdetett. Mint fogalmaztak, a magyarországi cigányság történetének kutatásával kapcsolatban is nagy hiányosságok vannak. Ám nem ismerjük a roma történelem helyi részleteit. Ennek kapcsán vártak múzeumi, levéltári és egyéb adattári kutatásokon alapuló írásokat a pályázati felhívásra.
A 2020-ban díjazott szakember, Végső István történész, akiskunhalasi cigányság helyzetének, történetének tudományos tanulmányozása, feltárása érdekében főként a Horthy-korszak néhány dokumentumán keresztül mutatta be a nemzetiség históriájának néhány szeletét. Az országos pályázaton ezt a pályaművet is díjazták. Ennek köszönhetően a Dr. Bana József győri főlevéltáros, történész, igazgató által szerkesztett „Közös dolgaink” tanulmánykötetbe is belekerült az írás A kiskunhalasi cigányügy kistükre címmel.