Kezdőlap Kiemelt Nem számítanak már súlyos járványhelyzetre a kkv-k

Nem számítanak már súlyos járványhelyzetre a kkv-k

Budapest, 2021. július 21. – Ha jön is negyedik hullám, négyből három kkv már nem számol a tavaszihoz hasonló súlyosságú járványhelyzettel. Az újabb korlátozások helyett inkább a vírus előtti működési teljesítményük visszaállítására fókuszálnak – derül ki a K&H felméréséből.
A K&H kutatása alapján a mikro-, kis- és középvállalkozások többsége (76%) az év hátralevő részében már a tavaszinál enyhébb járványhelyzetre számít. Sőt, harmaduk egyáltalán nem is kalkulál üzleti terveiben egy következő hullámmal. A bizakodók mellett persze ott vannak az óvatosabbak is, akik a tavaszi hullám ismétlődésével számolnak (15%), vagy úgy gondolják, hogy a helyzet akár még súlyosabb is lehet az eddigieknél (3%).

A pozitív előretekintés mellett a kkv-k a járvány előtti működési teljesítményt is igyekeznek visszaállítani. Ötből négy cég már elérte a korábbi működési szintet vagy közel ott tart. A mezőgazdasági cégeknek sikerült legnagyobb arányban, 85 százalékban már most talpra állniuk, szemben a kereskedelmi és a szolgáltató szektorral, ahol a vállalkozások egyaránt 22 százaléka még az újraindítás elején tart, vagy nem látja, mikor érheti el a vírushelyzet előtti teljesítményét.

visszatérés egy új szintre
A működési szint visszanyerésével sem leszünk már ugyanott, mint a járvány előtt. A válság hatására ugyanis gyakorlatilag minden szakterület átalakult kisebb-nagyobb mértékben. Leginkább az értékesítést reformálta meg az elmúlt közel másfél év, a kkv-k közel fele (45%) módosított korábbi folyamatain. Hasonlóan magas
arányban igényelte a cégek rugalmasságát a termelés átszervezése, de a foglalkoztatás átalakulása is a vállalkozások 41 százalékára jellemző.

a K&H kkv bizalmi indexről
A K&H Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index
összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább
befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és azok várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok.
A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi mérés, melyet az Impetus Research készített, 2021. május 13. és június 2. között történt.
A kutatásban megkérdezett vállalkozások méret és árbevétel-kategória szerint: mikrovállalkozások (20 – 100 millió Ft), kisvállalkozások (101 – 300 millió Ft), középvállalkozások (301 millió Ft – 2 milliárd Ft)
Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan 3600 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa
számukra. A K&H országszerte 203 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy másfélmillió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok
finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adatok:

K&H Bankmárcius 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 403 milliárd forint
mérlegfőösszeg: (IFRS konszolidált, nem auditált): 4324 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,6 milliárd forint


K&H Biztosító

március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 18,6 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 197 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint adózás utáni eredmény: (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,6 milliárd forint


további információ:

Kommunikációs igazgatóság
Tel.: 328 9133
e-mail: [email protected]
www.kh.hu