Az elmúlt néhány évben erőteljesen csökkent a befektetők száma Budapesten, de a trend az utóbbi hónapokban fordulni látszik. Ez is közrejátszik abban, hogy erős most a kereslet, miközben a kínálat továbbra is gyengélkedik. A Balla Ingatlan a piaci igényekre reagálva új, nagyobb ingatlanirodát nyitott a XIV. kerületben, hogy így kerüljön még közelebb az ingatlanvásárlókhoz és -eladókhoz.
“Érezhetően áramlik vissza a pénz az ingatlanpiacra az állampapírokból” – hívta fel a figyelmet Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. irodájának szakmai vezetője, aki elmondása szerint már a sokadik olyan érdeklődővel találkozott az elmúlt hetekben, akik az ingatlanpiac mellett döntöttek az államkötvények helyett.
Hiszen a magasra kúszó infláció elviszi azt a korábban jónak tűnő kamatot, ami miatt évekig megfeledkeztek a befektetők ingatlanpiacról. Ez azt jelenti, hogy míg az állampapírok esetében leginkább csak stagnál a pénzük, addig egy ingatlanba befektetve a legalább éves 3-5 százalékos áremelkedés mellett még a bérbeadási hozammal is számolni lehet – magyarázta a szakértő.
A befektetők számára egyébként a korábban is keresett panellakások, illetve kisebb és közepes téglaépítésű lakások – 60-70 négyzetméteres alapterületig bezárólag – jelentik a célpontot. Ezek jellemzően egy-háromszobás ingatlanok, melyeket könnyen bérbe tudnak adni, minimum 130-150 ezer forintos havidíjért.
Jellemzően a jó állapotú, lehetőleg felújított lakásokat keresik a kiadásra vásárló befektetők – jegyezte meg a szakértő. A felújítással foglalkozó befektetők viszont most nehezebb helyzetben vannak, hiszen egyrészt nehéz olcsó, felújítandó ingatlanokat találni, másrészt az építőanyagárak és a munkadíjak drasztikus növekedése is nehézséget okoz számukra.
Ami az értékesítési árakat illeti, tovább emelkedtek az elmúlt hónapokban, így a panelek esetében 2022 elején már 30-35 milliós átlagértékről beszélhetünk Zuglóban, míg téglalakásoknál 35-40 milliós árakkal találkozhatnak a vevők. A túlárazottság persze változatlanul jelen van, és átlagosan mintegy 10-20 százalékra tehető, ami a kisebb lakásoknál 3-4 milliós ártöbbletet jelent. Ennél komolyabb túlárazásokkal is lehet találkozni, de az ilyen nagyon túlárazott lakásokra nem nagyon mutatkozik kereslet – tette hozzá Sebestyén Tamás.
Mindeközben persze a családi házak piaca sem süllyedt el, a XVI. kerületben kifejezetten élénk érdeklődést tapasztalnak az ingatlanközvetítők a kertes házak iránt. Itt is az jellemző, hogy jelentős az igény a családi házakra, viszont kicsi a kínálat. Így aztán nem csak a felújított, szép állapotú házak adhatók el könnyen – ahol fel kell készülniük a vevőknek a 100 milliónál induló árakra -, hanem a telkek, sőt az erősen felújítandó ingatlanok is.
Ez az élénk kereslet is hozzájárul ahhoz, hogy a Balla Ingatlan – mely már több mint 15 éve jelen van Zuglóban – egy még frekventáltabb helyszínt keresett magának. Ennek eredményeként nyitottak most egy nagyméretű, exkluzív kirakati felülettel rendelkező, 50 négyzetméteres kiszolgálóhelyiségű irodát a Sugár Üzletközpont földszintjén.
“Ez egy tökéletes elhelyezkedésű iroda lett. Mondhatni a kerület legismertebb, legrégebben működő üzletközpontjába költöztünk, ahol számos szolgáltatás és kereskedelmi egység miatt összpontosulnak az emberek a lehető legforgalmasabb helyszínen” – tette hozzá Sebestyén Tamás, aki azt is megjegyezte, hogy várakozásaik szerint az új iroda révén egyrészt könnyebben ki tudják szolgálni az ügyféligényeket, másrészt még több embert tudnak megszólítani.