A sprintszám és a felfújható deszkások nyílt versenyével folytatódott szombaton az ICF SUP Világkupa a Lupa-tavon. Utóbbiban két magyar arany született, a nőknél Dobi Etelka, a férfiaknál Kövér Márton győzött. Sprintben a pénteki hosszútáv után a hölgyeknél ismét Caterina Stenta, a férfiaknál pedig Noic Garioud bizonyult a legjobbnak. Szombaton is verőfényes napsütés fogadta a versenyzőket és a nézőket is a Lupa Beachen. A program tíz órakor a sprintszám előfutamaival kezdődött. A versenyzők a vízen rajtolva vágtak neki a 200 méteres távnak, amely a parthoz kiérve egy rövid futószakasszal zárult a célvonalig. A pénteki hosszútávval ellentétben a sprintben csak nyílt verseny volt a férfiaknál és a nőknél is. Az előfutamok mellett negyeddöntőket és elődöntőket is rendeztek délelőtt, ezután alakult ki a délutáni finálé nyolcas rajtlistája. A férfiak A-döntőjében a szám világbajnoki címvédője Noic Garioud és a bolgár Andrey Kraitor volt harcban egymással a győzelemért, ám a hajrát az új-kaledóniai klasszis bírta jobban.„Nagy verseny volt Andreyjel, de szerencsére magam mögött tudtam tartani. A második aranyamat nyertem már itt, de holnap van még egy szám. Nyilván mindig úgy áll oda az ember, hogy győzni akar, de sosem tudhatjuk mit hoz a verseny, így nem lehet elvárás sem az első hely.” – mondta Noic Garioud. A bombaerős nevekből álló finálé egyetlen magyar résztvevője Márton Károly volt, aki a hetedik helyen fejezte be a versenyt. „Az előfutam álomszerűen alakult, gyorsan észrevettem, hogy nekem vizet kell keresnem, mert az élboly nagyon gyors volt. A döntőre úgy érkeztem, hogy megpróbálok, amit csak lehet kihozni belőle. Nem úgy tűnik, de nagyon hosszú tud lenni ez a kétszáz méter. Óriási élmény odaállni a világ legjobbjai mellé, még akkor is, ha tudom, hogy valószínűleg meg fognak verni. Meg kell tudni élni azt, hogy itt vagyunk, odaállhatunk melléjük, nagyon ritka az olyan sport, ahol meg lehet ezt tenni a világ legjobbjaival.” – fogalmazott Márton Károly. A hölgyeknél drámai befutónak lehetett szemtanúja a Lupa Beach közönsége. Sokáig úgy tűnt, hogy a német Hannah Leni Krah lesz a győztes, ám a cél előtti futószakaszon túl korán engedett ki, amit a mögötte nagy lendülettel érkező Caterina Stenta kihasznált, és a célfotó alapján két századmásodperccel előbb ért át a célvonalon ellenfelénél. „Elképesztően szoros volt a vége. – mondta a befutó után az olasz versenyző. – Kívülről talán rövidnek tűnik ez a kétszáz méter, de valójában egy hosszú verseny. Talán fél hajóval vezetett előttem Hannah, amikor pedig a futáshoz értünk mindent kiadtam magamból. Nem tudtam, hogy ki nyert, amíg ki nem mondták, de nagyon örülök a győzelemnek. Igazából a hosszútáv az én erősségem, arra koncentráltam, nem számoltam azzal, hogy sprintben is nyerhetek egy ilyen erős mezőnyben. – nyilatkozta Caterina Stenta, aki Garioudhoz hasonlóan már két aranynál tart ezen a hétvégén. Ebben a számban két magyar is döntőbe jutott, Slekta Réka a hatodik, Rasztotzky Eszter pedig a nyolcadik helyen zárt.Még a sprint döntők előtt rendezték meg a világkupa egyik leglátványosabb és legjobban várt futamát, a felfújható deszkások nyílt versenyét. A három kilométeres táv mezőnye 13 órakor rajtolt el. A férfiaknál Kövér Márton rögtön a startot követően az élre állt, és onnan már nem is nézett vissza, nagy fölénnyel győzött. „Készültem nagyon erre a számra, éreztem, hogy itt lehet a legtöbb esélyem. – kezdte Kövér Márton, aki még a pénteki napon ötödik lett hosszútávon. – Sikerült már a rajttól vezetni, és az első bójától leszakítani a többieket. Már ismertem a fordulókat, és tudtam, hogy mit, hogyan kell csinálni. Jó volt ez így. – fogalmazott a kilencszeres világbajnok kenus. Mögötte a második helyen Szabó Zénó Attila végzett, a harmadik pedig Zöllner Viktor lett.A hölgyeknél valamivel szorosabb verseny alakult ki, de végül magabiztosan nyerte a számot Dobi Etelka.„Nagyon igyekeztem, mert itt volt a legkisebb fiam, úgyhogy meg kellett mutatni, hogy én is komolyan veszem, mint ő a focit. – mondta a célba érkezés után a boldog győztes. – Sokat számított az, hogy tegnap elindultam a hosszútávon is, tudtam, hogy mi hol van, betudtam osztani az erőmet, bár ez kicsit túlzás. Sokan segítettek, kaptam tanácsokat, de a taktikám az volt, hogy húzom ahogy bírom. Nekem ez tényleg egy szerelem, Tihanyban láttam először, majd kipróbáltam, és mondtam, hogy vegyünk egy ilyet. Három-négy éve tart ez, maga versenyek hangulata és az emberek miatt is vonzó.” – tette hozzá Dobi Etelka, aki mögött Ebenspanger Dóra lett a második, Gonda Helga pedig a harmadik. A férfi és a női dobogósok az érem mellett a SUPshop által felajánlott ajándékokat is átvehették. A világkupa vasárnap a technikai szám versenyeivel zárul. |