Kezdőlap Kiemelt Kecskeméti bronzérmek a Felnőtt Uszonyos- és Búvárúszó Európa-bajnokságon

Kecskeméti bronzérmek a Felnőtt Uszonyos- és Búvárúszó Európa-bajnokságon

Gödöllőn 2023. július 19-22. között került megrendezésre a 28. Felnőtt Uszonyos- és
Búvárúszó Európa-bajnokság. Az év legrangosabb versenyén 18 nemzet közel 200
versenyzője állt rajthoz.
A BÁCSVÍZ KVSC uszonyosúszói a 25 fős nemzeti válogatott közel negyedét tette ki 6
sportolóval és 1 edzővel. A kecskemétiek a négynapos versenyt végül 1 egyéni- és 2
váltó bronzéremmel zárták, ami az elmúlt tíz év legjobb hazai eredménye.

  • Tudtuk, hogy a hosszú felkészülés miatt nem lesz egyszerű ez a verseny. Ez
    kifejezetten a Junior Világbajnokságon is résztvevő versenyzők esetében volt
    kritikus, hiszen a fő versenyük és az EB között négy hét telt el. Ennyi ideig
    fenntartani a versenyformát edzőt próbáló feladat. Az első napon sportolóink még
    nehézkesen mozogtak, de a második naptól már felvették a verseny ritmusát.
    Szoros futamokat hozott az ide EB, többségében tized és századmásodpercek
    döntöttek minden helyezésről. Blaszák Lilla megszerezte élete első egyéni EB
    érmét, ami a munka és egyetemi tanulmányai mellett hatalmas bravúrnak számít.
    Szili Ágnes a Junior Világbajnokság után, a felnőtt mezőnyben is helytállt,
    rengeteg egyéni számban, valamint mindhárom váltóban indult. Legjobb
    eredménye egy váltó bronzérem és egy egyéni 4. helyezés lett. Wórum Regő is
    juniorként került döntőbe a felnőttek között, egyéni és váltó versenyszámokban
    egyaránt, végül egy váltó bronzérmet és egy egyéni 7. helyezést ért el. Turucz
    Zoé részéről már a kvalifikáció megszerzése is óriási teljesítmény volt, mivel még
    csak 15 éves. Fiatal kora ellenére helyt állt az elit mezőnyben. Mozsárik Levente
    a BÁCSVÍZ KVSC úszó szakosztályának sportolója is uszonyt húzott a lábára, ő a
    4×100 méteres mix uszonyos gyorsváltót juttatta döntőbe. Losonczi Flóra a 4×100
    váltó tagjaként 4. helyen csapott a célba– foglalta össze az Európa-bajnokság
    kecskeméti vonatkozású eredményeit Szabó László edző, majd hozzátette: –
    Sportolóink rendkívül sok munkát végeztek el az idei felkészülés során. A hajnali
    vízbeugrások, a heti tíz edzés és a versenyekkel töltött hétvégék nagymértékű
    önfegyelmet és kitartást követelnek meg. Ezen a téren a csapat jelesre
    vizsgázott, büszke vagyok, hogy velük dolgozhatok. Sportolóink mellett szeretnék
    a támogató szülőknek és Kecskemét városnak is köszönetet mondani, akik nélkül
    ezek az eredmények nem születtek volna meg.

A kecskeméti uszonyosok számára egy hónap pihenő következik, majd megkezdődik a
felkészülés a 2023/24-es versenyidényre.

Eredmények:
Blaszák Lilla :
200 méter felszíni úszás 3.hely 1:31.99
4×200 felszíni váltó 3.hely
Szili Ágnes:
400 méter felszíni úszás 3:29.74 10.hely
800 méter felszíni úszás 7:16,64 5. hely
1500 méter felszíni úszás 14:10.98 4. hely
400 uszonyos gyorsúszás 3:57.92 8. hely
4×100 felszíni váltó 4. hely
4×200 felszíni váltó 3.hely
4×100 mix gyorsváltó (délelőtt) 3.hely
Losonczi Flóra:
4×100 felszíni váltó 4. hely
Turucz Zoé:
100 méter uszonyos gyors 10. hely 23.13
Mozsárik Levente
100 uszonyos gyors 11. hely 44.59
4×100 mix gyorsváltó (délelőtt) 3.hely
Wórum Regő
50 méter uszonyos gyors 7.hely 19.81
4×100 mix gyorsváltó 3.hely

Felkészítő edzők: Juhos Gergely, Nagy Zoltán, Szabó László, Jaksa Milán, Bács Ferenc,
Varga Zsolt, Pálfi János