Kezdőlap Egészség A PORNÓ, MINT VÍRUS…

A PORNÓ, MINT VÍRUS…

A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes években már jeleztem a szakmában a kollégáknak, hogy két vírusként terjedő veszélyt látok a szexuális kultúrában: a függőségként kialakuló számítógép használatot és játékokat felnőtteknél, valamint a szintén függőségként terjedő pornózást. Mindkettő legfőbb veszélye az, hogy HELYETTESÍTIK vele a valós szexuális életet! Most az utóbbit elemezném kicsit.

Az asszony nem akar szexelni…

…ez egy sokszor elhangzó mondat a párterápiák kezdetén. „Egyébként minden rendben van” közöttünk, ha a szex is menne, ami a férj szerint az asszonyon múlik, ő szeretné, csak a másik hárít. Még el is hinném, ha az az „egyébként” ott nem lenne a mondat elején, és amikor megkapirgáljuk a párkapcsolatot minden más szempont szerint, ki nem derülne, hogy egyébként minden más területen is gond van. Hiányzik a törődés, a figyelmesség, a kedvesség, a dicséretek, egyre kevesebb a közös program, egyre eltávolodik az egykoron még közös ízlés. Amíg fiatalok és vannak gyerekek, a közös fókusz a gyermeknevelésre esik, de ahogy önállósodnak, úgy egyre jobban felerősödnek a különbségek, és jön az elfásultság.
Ahol gyerek sincs, ott ugyanez hamarabb bekövetkezik. Unalomba fullad a kapcsolat.

Ráadásul a környezet tele van ingerekkel, kihívásokkal! Szép fiatal nőkkel, csinos, fiatalos férfiakkal, és van két általános alaphelyzet: egyrészt egyre kevesebben veszik figyelembe a másik elköteleződését, mindenkinek mindenki szabad préda, mindenki vadászik és mindenki zsákmány is lehet egyben. Másrészt a mai kapcsolatok és házasságok általában szerelem
alapúak – és ennél ingatagabb alapot keresve se találhattunk volna tudván jól, hogy bizony elmúlik, de minimum transzformálódik.

A belső értékekre hivatkozni…

…egyre kevésbé mernek, mert kialakult az a vélemény, hogy erre csak azok hivatkoznak (legyenek nők vagy férfiak) akik nem eléggé szépek… azaz ez a csúnya emberek filozófiája. Ó jaj! Hova süllyedt az értékrend? Csak a külsőség, csak a látvány, csak a tökéletességre és örök fiatalságra törekvés az elfogadott érték, no és a pénz, meg ami ezen megvásárolható. Az érték diktáló a social média, a közösségi platformok, és aki nincs fent, az kirekesztődik. Aki nem követi a trendeket, az nyomorultul érzi magát! A tudás, ízlés és minden további igazi érték háttérbe szorul.

Miért tarol a pornófilm?

Az előző mondatok után máris elérkeztünk a témánk lényegéhez, hogy miért lett a szükségesnél jóval fontosabb a pornográfia. Nem vagyok az ellensége, évtizedek óta elemzem a műfajt – ami évtizedenként változik – és talán túl sokat is láttam belőle. De tudomásul kell venni, hogy a pornográfia a szexuális kultúra része, csakhogy a SZUBKULTÚRA része, ebből ma már tanulni nem lehet, csak el- vagy megromlani. Amíg lesznek fogyasztói, addig lesznek gyártói is, ugyanaz a helyzet, mint a prostitúcióval. Többezer éves múltja van.

A jócskán kiéleződött vizualitás, és a külsőségek felértékelése kedvez a pornó fogyasztásnak. Ugyanúgy személytelen, mint a mai világban a kommunikációs technológia (sms, emailek világa, a neten szörfölés, a google a barátunk stb.), általában egyirányú, nincs visszajelzés, válasz reakció. Az amúgy is kommunikációs nehézségekkel küzdő férfiak mentesülnek attól,
hogy az érzelmeikről faggassák, megkapják a látványt, lelkes önkielégítéssel megkapják a kéj élményét, és az érzelmi-szerelmi kapcsolatok feszültséglevezető aktusokká alacsonyodnak.
És ami a szomorú – sok nő is elkezdte követni a példát. Sokszor a nők ajánlják fel, hogy legyen csak szex, viszonyt, érzelmeket nem akarnak… Viszont a szex legyen színvonalas teljesítmény, ahol kötelező a sikongató orgazmus, és az órákig tartó merevedés…

A csapda
A pornózó férfiak számonkérik a partnerükön, hogy miért nem olyanok, mint a filmen látott nők (csinosak, bátrak, mindent tudnak, kezdeményezők), ezzel szemben a valóság sokkal tökéletlenebb, plusz súly, gátlásosság, visszafogottság a jellemző, s ha kiderül, hogy a férfi pornózik, a maradék önbecsülése is porba hullott, semmi kedve még ahhoz se, hogy odabújjon a más nők látványára kielégülő párjához. Az meg nem számít, hogy milyen küzdelem van mögöttük, felnevelt gyerekek, közös élmények, mert EZEK AZ ÉRTÉKEK NEM SZÁMÍTANAK, NEM DIVATOSAK! Ha sikerül rávenni a nőket, hogy kikerüljenek ebből a
csapdából, és sikerül fellendíteni a porba hullott önbizalmat, felturbózni a libidót, akkor a férfiak sokszor megrettennek és visszakozót fújnak… Sőt nem ritkán nekik lesz libidó problémájuk.

Ha a megszégyenített nők elengedik az ilyen pornófüggő férfi kezét, azok először azt hiszik, hogy szabadságot kaptak, mehetnek Isten hírivel! Csakhogy ezek a férfiak azzal nem számolnak, hogy az általuk oly sokra tartott szépségű nők nem éppen rájuk várnak, nem éppen az ő karjaikba szeretnének hullani, főleg ha nem megfelelően csillogó az egzisztenciájuk, és a kocsijuk… Mert vagy deltaizom és kockahas, vagy tele bankkártya és száguldó luxusautó, és ez jóváírja a szépséghibákat.


Fordítva miért nem? Az ész, a talpraesettség, a felnevelt gyerekek miért nem képesek helyettesíteni a luxusautót, és miért marad csak a tökéletlen test hibája, mint libidó nullázó? A kérdés költői. Nincs válasz, csak érdemes ezen elgondolkozni kicsit…

Sz. Mikus Edit szexológus (Kecskemét)
+36209432875