A Monacóban, Srí lankai felmenőktől született zongoraművésznő, ahogyan korábbi albumain – ezúttal is egy érdekes koncepció mentén állította össze műsorát.
Először is ott kezdem, hogy a magas színvonalú megszólaltatáson túl olyan zenei meglepetéseket és különlegességeket tartogat ez az az új Warner Classics lemez, melyet nem gyakran hallani más, modern zongorán játszó zongoraművészektől.
S bár címétől eltérően ugyan csak az itt rögzített bő nyolcvan perces műsor alig több mint negyedét teszik ki a reneszánsz zeneszerzők, a többiek pedig a barokk különböző fázisait képviselik – de akkor sem mindennapi Eccles, Byrd, Frescobaldi, Palestrina, vagy Monteverdi csembalóra vagy virginálra szerzett darabjait modern zongorán – ráadásul ilyen finom billentésű, érzékenyen illeszkedő játékkal hallani,
Még akkor is különlegessé teszi a lemezt ez a tény, ha magam egy komplett reneszánsz műsorra számítottam – s itt a lemez majd háromnegyedén Purcell, Corelli, Scarlatti, Handel, és Bach kompozíciói szerepelnek. Megjegyzem, hogy ők is nagyszerű hallgatni valót kínálnak, s az ő itt szereplő darabjaikat se túl gyakran veszik fel – ráadásul sokat éppen Shani Diluka jóvoltából szóló zongorás átiratban.
Shani Diluka szereti érdekes koncepciók mentén felépíteni lemezre kerülő műsorait, én is éppen egy Marcel Proust korát megidéző – e rovatban is ajánlott – lemezén figyeltem fel rá négy esztendeje. Renaissance című albuma is egy utazásra hív minket a reneszánsz kor humanista mozgalmán keresztül egyfajta ívet képezve a XVI., vagy a XVI.-XVII. század fordulóján alkotó manieristákon, majd a század végét lezáró Purcellen keresztül egészen a XVIII. század közepéig: vagyis pont a felvilágosodás korát megelőző érett, nagy barokkig.
A programot John Eccles Az őrült szerető című művéből származó Aire nyitja, Byrd pavánjait pedig a XVII. század egyik legjelentősebb orgonistája: Frescobaldi partitái követik. Ezeket Monteverdi: Sì dolce è’l tormento című dala és Palrestrina Panis Angelicusa követi zongorán. Ennyi – a néha véleményesen ugyan – de a reneszánszba sorolható repertoár; aztán pedig jön a barokk.
E sort Purcell őt darabja kezdi el: köztük Dido siratóénekével az e rovatban az utóbbi időben többször emlegetett Dido és Aeneas-ból; aztán Corelli op. 6-os sorozatának negyedik versenyéből egy Adagio, öt Scarlatti, és négy Händel billentyűs darab jön; majd az albumot a Marcello Oboaversenyéből készített Bach Adagio zárja le.
A műsor ugyan túlnyomón lassú tételei miatt kissé egyhangúnak tűnik néha, de mindezt feledteti az a ringató szépség és végtelen nyugalom, amely a darabok előadásaiból árad, és magával sodorja a hallgatót is. Már nem is olyan sokkal advent előtt ez a magunkba tekintésre, álmodozásra és emlékezésre sarkalló békésség pedig igazán jól jön. Az 1976. november 7.-én született Shani Dilusa egy különleges, szerethető, szép albummal lepte meg magát és minden hallgatóját.
Komlós József
