Kezdőlap Országos események Egy kilogramm kokaint akart becsempészni Magyarországra a gyomrában egy brazil férfi

Egy kilogramm kokaint akart becsempészni Magyarországra a gyomrában egy brazil férfi

Egy kilogramm kokaint akart Magyarországra csempészni egy brazil férfi úgy, hogy száz kokainkapszulát nyelt le – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a rendőrség honlapján.

A férfit még július 7-én tartóztattak fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei ellenőriztek egy Zürichen keresztül Sao Paulóból érkező 35 éves brazil állampolgárt, aki a zöld folyosón lépett be, tehát nem jelentett be semmilyen árut.
A férfi zavartan viselkedett, a vámosok megállították és csomagjait valamint ruházatát is átvizsgálták. A vámvizsgálatkor a férfi nagyon izzadt és remegett, ezért a pénzügyőrök feltételezték, hogy „kábítószernyelővel” van dolguk.
Az utas elmondta, hogy száz, kokainnal teli kapszulát nyelt le. A pénzügyőrök kórházba szállították a brazil férfit, ahol a röntgenvizsgálat alátámasztotta az általa elmondottakat.
A 36 éves férfit a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a bíróság 2016. július 10-én elrendelt.
A gyanúsított szervezetéből távozott száz darab kapszula az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint kokaint tartalmaz. Az összesen egy kilogramm kábítószer feketepiaci értéke 20 millió forint.

2016. július 19., kedd