Kezdőlap Régió Babos: Makrokozmosz

Babos: Makrokozmosz

A gitáros Babos Gyula, a magyar jazz zenészek Nagy Generációjának egvik hőse, aki az 1970-es és 80-as években sikeresen ültette át a jazz-rock fúziót a magyar környezetbe. Új BMC Records lemezén egy olyan anyagot mutat be, amely legutóbbi szerzeményeit és zenei kísérleteit reprezentálja.

Ki gondolná, hogy a magyar jazz emblematikus alakja idén már betöltötte a hatvanhetet? Hiszen mindig energikus, kísérletező kedvű titánként van a képe előttünk, és a gitáros legújabb albumán is ez a kép jelenítődik meg róla. 1964 óta legalább tizenhat különböző nevű formációban játszott, és húsz felé közelít azon lemezek száma, amin élvezhetjük eredeti gitárjátékát Babos soha nem tudott nyugodni a babérjain. A kihívások vele született szerelme hajtotta mindig, hogy művészetében merítsen roma örökségéből (édesapja hegedűs volt, először ő is hegedülni tanult), a jazz fősodrából (játszott a Rákfogóban, a Saturnusban, a Pege Quintetben, a Kőszegi Rhythm and Brassben, a Take Fourban, de még a Kexben is), de a klasszikus és az indiai zenéből is.

A most megjelenő Makrokozmoszt nagyszerű képességű pályatársakkal vette fel a MÜPA Fesztiválszínházában 2014. december 10-én, illetve a BMC Opus Jazz Clubjában 2015. február 7-én. A közreműködők között szerepel Fekete-Kovács Kornél – trombita, szárnykürt, billentyűk; Winand Gábor – tenor- és szopránszaxofon, ének; Orbán György – nagybőgő; Barcza Horváth József – nagybőgő; és Czirják Tamás – dob is.

Ez az újonnan kiadott lemez egy olyan megnyilvánulása a zenészeknek, amely szervesen illeszkedik a kortárs improvizációs művészetbe. Tovább tágítja a jazz határait anélkül, hogy a muzsika követhetetlenné váljon.

Komlós József JR