Kezdőlap Rendőrségi hírek Előzzük meg a zseblopásokat!

Előzzük meg a zseblopásokat!

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

A vásárlók örömmel fogadták a kiskunhalasi rendőrök személyes odafigyelését.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai bűnmegelőzési munkájuk során rendszeresen ellátogatnak a helyi piacra, ahol a vásárlók és árusok figyelmét közvetlenül hívják fel értékeik védelmére.

 

A megelőzéssel foglalkozó szakemberek főleg a lopások, ezen belül is a nagyobb tömegben jellemző zseblopások megelőzési lehetőségeiről beszélgettek, főleg az időskorúakkal. Felhívták a figyelmüket, hogy a pénz- és irattárcáikat ne a táskák, kosarak tetején tartsák, azok tárolására a nadrág hátsó zsebei sem nyújtanak kellő biztonságot! Fokozottan vigyázzanak csomagjaikra, azokat ne bízzák ismeretlenekre! Ha a lopás során az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréltessék le a zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt el, azt azonnal tiltassák le!

A vásár miatt megnövekvő személy- és gépjárműforgalomra tekintettel segítették a parkolást is, valamint a gépjárműlopások- és feltörések megelőzése érdekében figyelmeztették a sofőröket értékeik megóvására.

A rendőrök az áldozattá válás leggyakoribb okainak összegyűjtését követően saját, prevenciós tanácsokat tartalmazó kiadványt készítettek, amelyeket a személyes beszélgetések közben átadtak a vásárlóknak. Az egyenruhások emellett bűnügyi portyaszolgálatot is elláttak a vásárban és annak környékén.

 

Óvják meg értékeiket! Amennyiben mégis áldozattá válnak, illetve bűncselekményt észlelnek, hívják az ingyenesen hívható 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét!