Kezdőlap Rendőrségi hírek Kiemelt figyelem a kiskunhalasi tanyavilágban

Kiemelt figyelem a kiskunhalasi tanyavilágban

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai a mezőőrökkel közösen keresték fel a külterületen élőket.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a külterületen élők biztonságára. Rendszeresen, visszatérően ellenőrzik különösen az egyedül élő, idős, beteg lakókat. Figyelemmel kísérik, hogy rendelkeznek-e a fűtéshez szükséges tűzifával és érdeklődnek arról, hogy szükségük van-e segítségre.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai a mezőőrökkel közösen 2016. január 10-én is felkeresték azokat a személyeket, akikről tudják, hogy segítségre szorulhatnak. Volt olyan idős asszony, akinek a tűzifáját hasogatták fel, mert a közelmúltban rossz egészségügyi állapota miatt műtéten esett át.

A tanyagondnokok és a postások is segítik az egyenruhások munkáját, ők is jelzéssel élnek, ha valakit napokig nem látnak. Így volt ez az akció ideje alatt is, amikor a postás értesítette őket arról, hogy három napja nem találkozott egy ott lakóval. Az adatgyűjtés során a rendőrök meggyőződtek arról, hogy a szokatlan távollét egy új munkahelynek köszönhető.

A bűnmegelőzési előadó azt kérte a meglátogatottaktól, hogy figyeljenek egymásra és bármi szokatlant tapasztalnak, értesítsék a rendőrséget.