Kezdőlap Események VONALVEZETŐ Kft. – alkotni közösen

VONALVEZETŐ Kft. – alkotni közösen


Alkotni közösen, csapatban érdemes. Egy komplex mérnöki munka – amilyen a közlekedéstervezés és úttervezés – nem nélkülözheti a kreatív csapatmunkát, együttgondolkodást. Egy jó mérnökcsapatot a mérnöki-tervezői munka szeretete, közös élménye tudja igazán összekapcsolni és valódi sikerre vinni. A „vonalvezetők” a színvonal biztosítását ezen háttérben zajló közös alkotásban látják.

Halász István, a VONALVEZETŐ Kft. ügyvezető igazgatója ismertette a szakmailag jól felkészült szakembergárdáját, és a cég életében jelen lévő közös elhivatottságot.

„ A tavalyi év végén létszámbővítéssel erősítettük cégünket, amelynek kötelékében immáron hat fő tevékenykedik. A VONALVEZETŐ jelenlegi csapatának tagjai ambiciózusak, szakmailag elkötelezettek, valamint önálló feladatkezeléseik és modern szemléletük révén jól felkészültek.
Társaságunk egy fő irodavezetőből, két fő építőmérnökből, egy műszaki menedzserből és egy pénzügyi szakemberből áll, jó magam pedig ügyvezetőként és vezető tervezőként munkálkodom.

Rendkívül fontos a cégen belüli hatékony munkamegosztás és a magas fokú koordináció. A megrendelők azt várják el, hogy egy tervezőiroda egyszerre tudjon gyors és rugalmas, de egyúttal  megfontolt és precíz is lenni. Ezen egymásnak feszülő, együttes igényeknek nem kis kihívás megfelelni.
Éppen ezért van minden általunk tervezett munkának egy cégen belüli témafelelőse, aki összefogja a feladatokat, irányítva a projekt ütemes előrehaladását. Ezen belül pedig minden jól lehatárolható feladatkörnek is kell egy-egy gazdájának lennie, aki célzottan tudja kézben tartani az egyes részleteket. De ez a szervezeti megosztás még mindig kevés, ha végül nem áll össze a sok apró részlet egyetlen egésszé: egy olyan igazi alkotó közösségé, amely képes egymás között bármikor megosztani, megvitatni a műszaki problémákat és alternatívákat, hogy végül a tervlapra a lehető legjobb mérnöki megoldás kerülhessen ábrázolásra. Bízom abban, hogy ez által tudunk a jövőben is eredményes úttervezői szolgáltatást nyújtani, és csapatunkra sok szép mérnöki feladat várhat a közeljövőben is városunkban, régiónkban és hazánkban.”

 

VONALVEZETŐ Mérnöki és Gazdaságfejlesztő Kft.
6000 Kecskemét, Katona József tér 6.
Tel.: +36 76 486-610
Mobil: +36 30 425-7828
Fax: +36 76 506-199
E-mail: [email protected]