Kezdőlap Események KÉT MEGYÉN KERESZTÜL MENEKÜLT AZ EMBERCSEMPÉSZ

KÉT MEGYÉN KERESZTÜL MENEKÜLT AZ EMBERCSEMPÉSZ

Az M5-ös autópálya Csongrád megyei szakaszán vették észre, Bács-Kiskun megyében fogták el az ukrán embercsempészt a rendőrök.

Lakossági bejelentés érkezett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. szeptember 14-én 19 óra 9 perckor, miszerint Domaszék belterületén egy Fiat Bravo személygépkocsiba feltehetően illegális migránsok szálltak be. A csongrádi járőrök intézkedés alá akarták vonni a már  M5-ös autópályán – Budapest felé – haladó autót, azonban annak vezetője kivonta magát a rendőri intézkedés alól.

A gépkocsi követésébe a Bács-Kiskun megyei szakaszon a helyi rendőri egységek is csatlakoztak. A sztráda 85-ös kilométerénél – Kecskemét térségében – 19 óra 50 perc körül a személyautó egy jobbra ívelő kanyarban kisodródott, majd a vízelvezető árokban állt meg. Az autóban utazó ukrán sofőr és öt utasa is könnyebben megsérült. A csoportot kórházba szállították. Az utasok magukat pakisztáni állampolgároknak vallották, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A 34 éves ukrán férfival szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indít büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Osztálya. Az illegális migránsokat kórházi ellátásukat és meghallgatásukat követően a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

"""