Kezdőlap Kultúra Eötvös: Vonósnégyesek

Eötvös: Vonósnégyesek

Eötvös Péter, a külföldön is sikeres kortárs magyar zeneszerző „A Szirén-ciklus” és a „Levelezés” című vonósnégyes sorozatait rögzítette a Los Angelesi Celder Vonósnégyes és a rendkívül sokoldalú, Grammy-díjas énekesnő: Audrey Luna.

A BMC Records új albumán szereplő felvételek egy esztendeje készültek Párizsban és Budapesten; és az utómunkálatokban, valamint a keverésben maga a szerző is részt vett.

Eötvös Péter zeneszerző, karmester és tanár – és kiemelkedő pályafutásában e három szerep egyesül. Erdélyben született 1944-ben, s régóta az egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású személyisége napjaink zenéjének, mind nemzetközileg elismert karmesterként, mind pedig nagysikerű operák, zenekari művek és hangversenyek szerzőjeként, amelyeket jelentős művészek számára írt.

Eötvös Péter 1979 és 1991 között az Ensemble InterContemporain zeneigazgatója volt, majd 1994-től 2005-ig a Hilversumi Rádió Kamarazenekarának vezető karmestereként dolgozott. A világ legnevesebb szimfonikus zenekarai (Bécsi, Berlini és Londoni Filharmonikusok, a Concertgebouw, a BBC Symphony London stb.) és operaházai (Glyndebourne, Bécs, Hamburg stb.) gyakorta hívják vissza vendégkarmesterként. Számos kompozícióját rendszeresen játsszák világszerte. Műveinek nagyját a BMC Records rögzítette, s darabjait a Schott Music (Mainz), a Ricordi (Berlin), az Editio Musica (Budapest) és a Salabert (Paris) zeneműkiadó publikálja.

A Benjamin Jacobson – hegedű, Andrew Bulbrook – hegedű, Jonathan Moerschel – brácsa, és Eric Byers – cselló felállású Calder Quartethez az első sorozatban Audrey Luna szoprán is csatlakozik, aki kvázi egy ötödik hangszerként használja a hangját. Eötvös kísérletező-megújító jellegű művészete mindig is törekedett az emberi hang és a hangszeres zene újfajta egyesítésére – itt is erre hallunk példát. Miután ugyanis a Calder Quartet repertoárjára vette az 1992-ben komponált Korrespondenzt, újabb vonósnégyest rendelt Eötvös Pétertől, amelyhez énekhang is társul. A zeneszerző számára Franz Kafka 1917-es ironikus kisprózája, A szirének hallgatása (Das Schweigen der Sirenen) jelentette az első inspirációt.