Kezdőlap Rendőrségi hírek BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖSSZESÍTŐ

BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖSSZESÍTŐ

Az elmúlt 24 óra közlekedésrendészeti eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei egy sofőrt szabálysértési őrizetbe vettek, mivel úgy vezette autóját, hogy őt a járművezetéstől eltiltották.

Kecskemét külterületén, az 54-es számú főúton közlekedett 2018. február 24-én 2 óra 10 perckor egy szerb férfi Opel Vivaro típusú személygépkocsijával. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az út 7.400-as méterénél ismeretlen okból letért a jobb oldali útpadkára, majd a szalagkorlátnak ütközött. Onnan balra kormányozta autóját, ennek következtében a szemben lévő árokba hajtott és felborult. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Vezessenek óvatosan és körültekintően! Kérjük a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy a megváltozott út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg sebességüket. Körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

 

1