Kezdőlap Kecskemét Betörőt fogott a városrendész

Betörőt fogott a városrendész

Egy szolgálaton kívüli közterület-felügyelő lelkiismeretes és határozott fellépésének köszönhetően sikerült egy bűncselekmény elkövetőjét a helyszínen tetten érni, a szökési kísérleteit megakadályozva visszatartani és a Rendőrségnek átadni.

A Kecskeméti Városrendészet munkatársa március 9-én este negyed hét körül, szolgálatteljesítés után hazafelé tartva a Szeleifalu egyik lakóháza felől hangos szóváltásra lett figyelmes. Annak ellenére, hogy intézkedési kötelezettség nem terhelte, a családi ház irányába indult, hogy kiderítse mi a veszekedés oka, és hogy szükség esetén segítséget nyújtson.

A veszekedőkhöz érve azt látta, hogy ott a lakóház tulajdonosa, és egy általa – a korábbi szolgálatteljesítések révén – ismert hajléktalan férfi vitatkozik. Az ingatlan bejárata mellett egy televízió hevert a földön, továbbá egy kerékpáron különböző élelmiszerek és egyéb használati cikkek voltak összekészítve.

A helyszínt alaposabban szemügyre véve azt is felfedezte, hogy a lakóingatlan garázsának ablaka és a bejárati ajtó is be volt törve; a pince nyitva volt, és ott szintén különböző tárgyak voltak egy talicskában összekészítve. Mivel a körülmények alapján bűncselekmény gyanúja merült fel, ezért a hajléktalanként ismert személyt kérdőre vonta az esettel kapcsolatban. A férfi  a feltett kérdésekre zavaros, egymásnak ellentmondó válaszokat adott, az intézkedő városrendésszel szemben agresszíven lépett fel, és többször is megpróbált elmenekülni a tetthelyről.

A bűncselekmény elkövetésén rajtakapott betörőt a Városrendészet munkatársa a Kecskeméti Rendőrkapitányság járőreinek kiérkezéséig visszatartotta. A rendőrök helyszíni intézkedések után a férfit előállították; és vele szemben a büntetőeljárást indítottak.