Kezdőlap Események XIV. Szüreti Napok Ballószögön

XIV. Szüreti Napok Ballószögön

 

Ha az őszre gondolunk, az első dolog, ami eszünkbe jut – a gyönyörű, színpompás falevelek és a meleg takarókon kívül – természetesen az ebben az időszakban hagyományos szüreti mulatságok és az ahhoz kötődő falusi rendezvények. Bács-Kiskun megyében is nagy tradíciója van ennek az eseménynek, melyek közül kiemelhetjük Ballószöget is, ahol szeptember 14-én, pénteken és 15-én, szombaton kerülnek megrendezésre a szokásos programok, amelyek garantáltan remek kikapcsolódási lehetőséget kínálnak ebben a kora őszi időben.

Szeptember 14. – Péntek

A két napos rendezvény már a pénteki napon kezdetét veszi 16:00 órakor az ünnepi megnyitóval, majd folytatódik a motoros felvonulással, az óvodások és kisiskolások műsorával, illetve a Ballószögi Kincsecskék és az Őszirózsa Nyugdíjas Klub énekkarának előadásával. Ezen a napon kerül sor a Ballószög Községért Díjak átadására is. 18:00 órakor Vadkerti Imre, a Kormorán együttes énekesének koncertjét hallhatjuk, 20:00 órától pedig a Barison együttes énekel, amelyet a Momentán Musical Csoport előadása követ. Eközben a Hetényi Pince jóvoltából egész este borudvaron kóstolhatják a vendégek a finomabbnál finomabb borkülönlegességeket.

Szeptember 15. – Szombat

Az esemény fénypontja a szombati nap lesz, amely reggel 6:00 órától 7:00 óráig tartó zenés ébresztővelővel indul. 9:30-tól gokartok, ugrálóvár, népi fajátékok, fa körhinta, Paprika Jancsi Bábszínháza várja gyerekeket, valamint lesz csemegeszőlő kóstoltatás és szőlőpréselés, de még mustot is ihatunk, ha időben érkezünk.

10:00 órától egy eddig nem látott versenyen lesz lehetőség megmérettetni magunkat, mégpedig a malacfogó versenyen, melynek győztese természetesen jutalomban részesül.

10:30-kor ismét a kicsik figyelmébe ajánljuk a színpadot, ugyanis Nokedli Bóhoc kedveskedik nekik egy vicces előadással. 11:00 órától egészen 14:00 óráig lehet utazni a Dotto Falunéző Kisvasúton. Ugyancsak 11:00 órától a Főtéren gulyáslevessel várják a szervezők a kedves vendégeket, eközben pedig a Soltvadkerti Városi Citera Zenekar zenél.

12:00 órától érkeznek meg a hagyományos szüreti felvonulásra a fogatok a Sportcentrumba, majd 13:00 órakor indulnak útnak. A fogatok 15:30-kor érnek a Főtérre, ahol egy köszöntővel fogadja őket a város önkormányzata. 16:15-kor veszi kezdetét az ünnepi műsor, amely a polgármester köszöntőjével indul. A műsorban fellép a Ballószögi Hagyományőrző Népdalkör, a Mikóújfalusi Nagykürt Zenekar és Bach Szilvia is. Szeredy Krisztina operetténekesnő, valamint az Olasz Meló Zenekar szintén koncertet ad. Az este folyamán lesz tűzzsonglőr bemutató, utána pedig természetesen a megszokott utcabál, ezúttal egy lézershow-val megspékelve, Dj. Jencivel.

Szeptember 16. – Vasárnap

Az eseménysorozat vasárnap  10:00 órakor egy ünnepi misével zárul.