Kezdőlap Hírek Kecskeméti Téli Fesztivál programjai 2018.

Kecskeméti Téli Fesztivál programjai 2018.

Kecskeméti Téli Fesztivál programjai 2018.

december1., szombat

9.30 órakor a HírösAgóra Ifjúsági Otthonban

BÓBITA zenés családi játszóház

 „Csizmám sarkán jég szikrázik”

Ajánlott életkor: 1-4 éveseknek

Vezeti: Roszikné Laczi Ildikó óvónő, tanító, zeneterapeuta, a Kokas Klára-módszer követője

Belépés: bérlettel, vagy alkalmi belépőjegy: 1.000 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)

17 órakor a Főtéri színpadon         

Adventi gyertyagyújtás

Adventi üzenetet mond: Kiss János evangélikus lelkész

Az első adventi gyertyát meggyújtja: Dr. Homoki Tamás és Gaál József alpolgármesterek

Az ünnepi műsorban közreműködnek:

  1. Bodon Pál Zeneiskola tanárai és növendékei

Glória Énekkar

Hirös Néptánc Tanoda növendékei

Szeretetvendégség

19 órakor a Főtéri színpadon

Majsai Gáborkoncertje

Majsai Gábor kétszeres aranylemezes, Emerton-díjas előadó a magyar könnyűzene meghatározó alakja, aki már pályafutása kezdetén megkapta a magyar Tom Jones jelzőt.

Emlékszik? “Öreg járgány szivatóval indul”. Emlékeznie kell, hiszen egy ország énekli több évtizede Gáborral együtt a refrént. Ahogyan az Üvegtigris című mozifilm legendás betétdalát, a “Rossz pénzt” is. Saját dalai pedig a Swing és a Boogie-tól az Angyalig a rádióállomások kedvelt slágerei.

19 órakor a Hetényi Közösségi Házban

Rockmikulás – Trendkillerz,Beatangrock Band

rock klasszikusokélőben

Belépő: elővételben: 1200 Ft, a koncert napján: 1500 Ft/fő

Bővebb információ:hetenymuvhaz@hirosagora.hu, 76/472-713

december 2., vasárnap

11 órakor a HírösAgóra Otthon Moziban

Zenét hallgat a család – komolyzenei matiné bérlet 1. előadása

Balogh Sándor- Lukácsházi Győző: Kis tigris

Előadja: a Kecskeméti Szimfonikus zenekar

Közreműködik: Mundrák Mariann

Vezényel: Balogh Sándor

Mesélő: Lukácsházi Győző

Vezényel: Balogh Sándor

Jegyek: 1.500 Ft, 3-14 éves korig 1000 Ft

Támogató: NKA25

16 órakor Főtéri színpadon

Fallaway Táncegyesület bemutatója

16.30 órakor a Ciróka Bábszínházban

Hogyan fogjunk csillagot?   (4 éves kortól)

18 órakor a HírösAgóra Kulturális Központban

JAZZ KULISSZATITKOK:

  1. titok: Az improvizáció

Bohém Ragtime Jazz Band &Bolba Éva (ének)

Az est jótékonysági koncert, a szervezők a teljes jegybevételt az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány javára ajánlják fel.

Jegyárak:

Bérlet (a 3 koncertre): 6.500 Ft

Koncertjegy: 3.000 Ft (mindegyik alkalomra ennyi lesz)

Támogatói jegy (csak a december 2-i koncertre): 5.000 Ft (ezt csak a pénztárban, de bárhová lehet vásárolni)

december 4., kedd   

15 órakor a Főtéri színpadon

Találkozó Joulopukkival, az igazi finn Mikulással

Kedves Gyerekek!
Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy idén Kecskemétre is ellátogat az igazi, finn Mikulás!
2018. december 4-én, 15 órától a főtéren találkozhattok a lappföldi Télapóval, aki a Manójával együtt vár minden gyermeket és a szülőket! A gyerekeknek lehetőségük lesz a finn Mikulással fényképet is készíteni!
Szeretettel várunk mindenkit: a Télapó segítői

december 5., szerda

17 órakor a HírösAgóra Kulturális Központban

A DiótörőaSaute Balett Iskola előadása

december 6., csütörtök

14.30 és 17 órakor a HírösAgóra Kulturális Központban

HALÁSZ JUDIT KONCERT

Belépődíj: 2.000 Ft

A 17 órai előadásra minden jegy elkelt!

19 órakor az Evangélikus templomban

„A fény felé” adventi koncert

Közreműködők:

Őze Áron – színművész, Szokolai „Dongó” Balázs – fúvós hangszerek, Balogh Kálmán – cimbalom, Bognár András – nagybőgő, Csík János – hegedű, ének

Belépődíj: 3.500 Ft, a koncert napján 4.000 Ft

Támogató: NKA25

19 órakor a HírösAgóra Kulturális Központban

ŐSZI FILMKLUB

Vissza a gyökerekhez

Színes, feliratos, francia vígjáték

Rendezte: DanyBoon

Csak bérlettel látogatható!

A bérletek ára: 10-es bérlet 4.000 Ft, 6-os bérlet 2.700 Ft (bármely hat filmre)

Támogató: NKA25

december 7., péntek

17 órakor a Főtéri színpadon

Betlehem kis falucskában – betlehemes játék a Ceglédi úti Óvoda óvodapedagógusainak előadásában

Hogyan készülődtek egykor aparasztházaknál Karácsony ünnepére?

Miként jártak házról-házra a betlehemesek?

19 órakor a Főtéri színpadon

OtiVoice&Bass: Egy “hang”és egy basszusgitár
Sajátos formációjukkal, már korábban bebizonyították, hogy ínyencségnek számítanak a hazai formációk körében!
Általuk megismerhettük azt az önfeledt virtuozitást, amit koncertről koncertremegcsillantanak.Repertoárjukon a blues és pop dalokatízlésesen keverik jazzes elemekkel.
Kettőjük érzékenysége és könnyed fiatalos energiája garantáltan serkentő hatást
eredményez a koncerthallgatóknak.

december 8., szombat

9.30 órakor a HírösAgóra Ifjúsági Otthonban

MACKÓ KUCKÓ – Bábos, anyanyelvi családi játszóház

Kippkopp karácsonyaA foglalkozást kézműves foglalkozás zárja.

Nosztalgia anyának, apának, nagyinak – újdonság a babáknak, játék a családnak!

Ajánlott életkor: 1,5 – 3,5 évesek

Vezeti: Forgó Gyöngyi óvónő, drámapedagógus

Belépés: bérlettel vagy alkalmi belépőjegy: 1.100 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)

14 és 19 óra a HírösAgóra Kulturális Központban

„Nem tudom, hogy ki gyújtja fel” című Nótaest

A műsort szervezte és rendezte: Fejős Jenő

15 órakora Hetényi Közösségi Házban

Piszkoskiscipők – Családibábosdélután

60 éves a Hetényi Közösségi Ház programsorozat keretében

Barkóczi Titanilla bábelőadása, utána bábkészítés

Belépő: 500 Ft/fő

Jelentkezés és bővebb információ:hetenymuvhaz@hirosagora.hu, 76/472-713

16 órakor a HírösAgóra Ifjúsági Otthonban

TÜKÖRTERMI CSALÁDI MESEHANGVERSENY

DIÓTÖRŐ

Közreműködnek: Chorhidea Kamarazenekar és a Turpinszky Balett Iskola csoportjai

Belépés bérlettel vagy alkalmi belépődíj: 800 Ft gyermeknek, 1400 Ft felnőtteknek

17 órakor a Főtéri színpadon

Adventi gyertyagyújtás

Adventi üzenetet mond: Szerdi Szilárd pünkösdi gyülekezet lelkésze

A második adventi gyertyát meggyújtja:Mák Kornél alpolgármester

Az ünnepi műsorban közreműködnek:

  1. Bodon Pál Zeneiskola tanárai és növendékei

Kecskeméti Baptista Gyülekezet óvodája és énekkara

Pünkösdi Gyülekezet

Hegedűs Zoltán Jászai Mari díjas színművész

Szeretetvendégség

19 óra a Főtéri színpadon

Ugyebár koncert

Új idők régi emlékeit felidéző kávéházi hangulatot teremt, vagy félhomályban gyertyafénynél halk romantika az, ami megszólal, ha az UgyeBár Edinával felcsendül. Első nagy közös zenélésük a „Tudok egy dalt” c. színpadi zenés est volt, mely Karády Katalin romantikus éveit idézte. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy más stílusokat is kipróbáljanak a francia sanzonoktól a bossanováig.

20 órakora Hetényi Közösségi Házban

58 / BAD NEWS – Debütkoncert

Kétfiatalésenergiadúszenekaregyszínpadon!

Koncertkezdés: 20:00

Belépő: 500 Ft

Bővebb információ:hetenymuvhaz@hirosagora.hu, 76/472-71

december 9., vasárnap

9.45 és 11.30 órakor a Ciróka Bábszínházban

Mikuláskuckó   (4 éves kortól)

10.30 óra    Danny mesél: Mézeskalács Úr  (3 éves kortól)

16 órakor a Főtéri színpadon

“ÜNNEPI TÁNCVARÁZS”  – a FirstStep  Tánciskola csoportjainak bemutatója

Egy óra különleges, némi ünnepi hangulattal fűszerezett utazás a táncművészet számos, csodás műfaján és stílusán keresztül – jazztánc; divattáncok: show, swing és hiphop; klasszikus balett, kortárs-modern táncok, népies motívumok, akrobatikus kontakt tánc stb.
Házigazda: az Európa-bajnoki címmel rendelkező FirstStepDance Club.
Művészeti vezető:Gálné Tünci

18-20 óráig a HírösAgóra Kulturális Központban

Örökzöld party
Zenél: Impulzus zenekar
Belépődíj: 1.400 Ft

december 12., szerda

9, 10.45 és 14 óra a HírösAgóra Ifjúsági Otthonban

VARÁZSSZŐNYEG – zenés meseszínházi bérlet

A suszter manói – zenés bábjáték az Ákombákom Bábszínház előadásában

Belépés: bérlettel, vagy alkalmi belépőjegy: 900 Ft

17 órakor a Református Templomban

Kecskeméti Kékkereszt Csoport szenvedélybetegeket segítő közösségének karácsonyi áhitata

19 órakor a HírösAgóra Kulturális Központban
Nyitott Akadémia
A szívemre hallgassak, vagy az eszemre? – Mérő László előadása

Belépődíj: 2.400 Ft

december 13., csütörtök

19 órakor a HírösAgóra Kulturális Központban
ŐSZI FILMKLUB

Az élet napos oldala

Színes, feliratos, svéd vígjáték, 104’

Rendezte: Emma Nyberg

Csak bérlettel látogatható!

A bérletek ára: 10-es bérlet 4.000 Ft, 6-os bérlet 2.700 Ft (bármely hat filmre)

Támogató: NKA25

december 14., péntek

17 órakor a Főtéri színpadon

Kelj fel gazda, kelj fel!

Regölés fáklyákkal a Téli Fesztivál több pontján a HírösAgóra Ifjúsági Otthon Vándorbot bábosköre és a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI 3.mi osztályos diákjai közreműködésével, majd a színpadon

Melyiket a kilenc közül?– Vass-Eysen Ábel egyszemélyes bábjátéka Jókai Mór meséje nyomán

Élt egyszer egy szegény, özvegy csizmadia, János mester, aki egyedül nevelte kilenc apró gyermekét. Karácsony reggelén János különös ajánlatot kapott a házukban élő gazdag házi úrtól…

19 órakor a Főtéri színpadon

ZACC  koncert

A Zacc-együttes 2012 decembere óta kezdett el együtt zenélni. Az együttes több átalakuláson ment át az évek során, de így ebben a formában 2017 ősze óta dolgoznak együtt a szabadszállási és kunszentmiklósi tagok. Főként népzenei feldolgozásokat játszanak, de magyar és külföldi pop és rock zenéket is felvettek már repertoárjukba.

A Zacc-együttes tagjai: ének és vokál – Bajusz Tünde és Hajdú István, szóló gitár – Bajusz Gábor, basszus gitár – Honti Roland és dob – Pócs Márton.

20 órakora Hetényi Közösségi Házban

The Healer One Man Band koncert

60 éves a Hetényi Közösségi Ház programsorozat keretében

Ősi bluesok, szájharmonika dobro gitárok, deltavidéki bluesok

Csongrádi Béla ezúttal muzsikusként mutatkozik be, egyszemélyes formációjában a zene nyelvén varázsolja el a publikumot.

Belépő: 500 Ft

Jelentkezés és bővebb információ:hetenymuvhaz@hirosagora.hu, 76/472-713

december 14-16-iga HírösAgóra Ifjúsági Otthonban

ART PLACC

Képző-, és iparművészeti karácsonyi vásár és lazuló

Helyi képző-, és iparművészek, valamint a KURBLI csoport közreműködésével

Nyitva: minden nap 11-22 óráig

december 15., szombat

16 órakor a HírösAgóra Ifjúsági Otthonban

CSALÁDI BÁBSZÍNHÁZ

Bábjáték, dalok, mondókák, bábkészítés, játékvár foglalkozás.

A didergő király

Díja: 700 Ft gyermekeknek, 950 Ft felnőtteknek

16.30-02 óráig a HírösAgóra Kulturális Központban
Karácsonyi táncház

16:30 – 17:30 Csimota topogtató (2-4 éveseknek):

ölbeli játékok, topogtatók

Közreműködik: Borgya-Réfi Ildikó

17:00 – 19:00 Aprók tánca:

Tánctanítás: kalocsai és kiskunsági táncok és népszokások felelevenítése

Táncmesterek: Böde István és Borgya-Réfi Ildikó

Közreműködik: Kecskeméti Kodály Iskola Népzenei Tanszak
(Felkészítő tanárok: Csík János és Vadas László)

Kézműves foglalkozás: Adventi gyertya készítése

Vezeti: Barcsikné Tercsi Ibolya népi játszóházvezető

19:00 – HEGEDŰS EGYÜTTES KONCERTJE

19:45 – 21:30 Ifjúsági táncház:

Tánctanítás: rábaközi, moldvai, vajdaszentiványi táncok tanítása

21:00-től Felnőtt táncház:

Tánctanítás: kiskunsági, dél-alföldi, szilágysági, moldvai, széki, kalotaszegi, mezőségi, stb. táncrendek

Táncmesterek: Lukácsné Haránt Eszter, Böde István, Márkli Zsuzsanna, és Molnár Máté a Kecskemét Táncegyüttes táncosai

Közreműködik: Hegedűs Együttes

Házigazda: a Kecskemét Táncegyüttes, valamint a Tűzön-Vízen Át Egyesület és a Kecskeméti Kodály Iskola Néptánc Tanszak

Belépődíj: 400 Ft

Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Program

17 órakor a Főtéri színpadon

Adventi gyertyagyújtás

Adventi üzenetet mond: Varga Nándor református lelkész

A harmadik adventi gyertyát meggyújtja: Dr. Salacz László országgyűlési képviselő és Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester

Az ünnepi műsorban közreműködnek:

  1. Bodon Pál Zeneiskola tanárai és növendékei

Református Gimnázium diákjai

Héjja Bella népdalénekes

Szeretetvendégség

17.30 órától Rákóczi úttól a főtérig

Luca tánca és Boszorkányszombat

gyülekező a Hírös Város Turisztikai Központnál

Az IDollsMovement tánccsoport – Kertész Krisztina vezető oktató és táncosai -, valamint az érdeklődők gyülekeznek a „boszorka” felvonuláshoz.

18.15 A tánccsoport, a boszorkányoknak öltözöttek táncos menete elindul a Rákóczi úton a főtér felé, dobok ütemére, tűzzsonglőrök felvezetésével. A menethez bárki csatlakozhat, akár beöltözve, akár civil ruhában.

DJ Pénzes Jani zenével szórakoztatja a jelenlévőket a Főtéren

18.45 Az IDollsMovement tánccsoport színpadi showja

19.30 A FŐBOSZORKÁNY

Varga Lotti, Szóka Roland, Földesi Milán, Raj Martin a Kecskeméti City Balett művészei
Koreográfia: Barta Dóra, Varga Lotti

Boszorkányszombati buli, örömzene, örömtánc 21 óráig

december 16., vasárnap      

10.30 órakor a Ciróka Bábszínházban

József mondá Máriának – karácsonyi játék  (5 éves kortól)

15 órakor a Református Templomban

Pálúr János orgonaművész és a Kecskeméti Református Kollégium kórusaival adventi zenés áhítat

17 órakor a Főtéri színpadon

„Nagykarácsony immár eljő…”ismert és kevésbé ismert téli és karácsonyi dalok a Csörömpölők Együttes előadásában

19 órakor a Főtéri színpadon

IDollsMovement bemutatója
Egy mozgalom a nőcis csajoknak és a csajos nőknek!

december 17., hétfő

19 órakor a Hírös Város Turisztikai Központban

Füzér „ünnepi áramlás és folytonosság táncban”

Koreográfus: Katonka Zoltán (az Imre Zoltán Program alkotója)

Előadók: Szőllősi Krisztina, Varga Lotti, Horváth Zita, Földesi Milán, Szóka Roland, Raj Martin

Belépődíj: 1800 Ft

Az előadás Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának támogatásával valósul meg.

Támogató: NKA25

december 18., kedd

19 órakor a HírösAgóra Kulturális Központban

Kamara bérlet 1. előadása

Peter Quilter: Mennyei hang! – vígjáték

Szereplők: Bánsági Ildikó, Gálvölgyi János, Szemenyei János, Lévay Viktória, Murányi Tünde, Bacsa Ildikó

december 19., szerda

 8.45 és 10 órakor a HírösAgóra Kulturális Központban

TÉLEN MINDEN HÓFEHÉR – a Csörömpölők Együttes téli ünnepváró gyermekműsora

ajándék – műsor és jótékonysági gyűjtésa 2018-ban az Ifjúsági Otthon és a Kulturális Központ bérletes előadásait látogató óvodai és iskolai csoportoknak

Belépés: csak meghívóval

december 20., csütörtök

  • órakor a Katona József Könyvtárban

Az állatok karácsonya

Játékos könyvajánlás családoknak

december 21., péntek

17 órakor a Főtéri színpadon

Aszódi Anna és Aszódi Júlia koncertje

„A Beatles örök!” – Ezt az üzenetet tartja szem előtt a Michelles együttes. Az Aszódi lányok duója ez alkalommal egy könnyed műsorral hangolja a közönséget a karácsonyra.

19.00 Jégshow

17.00 és 19.30 órakor a HírösAgóra Kulturális Központban

A szeretet ünnepén…

SZEKERES ADRIEN karácsonyi koncertje

Belépődíj: 5.500 Ft

december 22., szombat

17 órakor a  Szentcsalád Plébánián

József mondá Máriának – karácsonyi játék

17 órakor Főtéri színpadon

Adventi gyertyagyújtás

Adventi üzenetet mond: Finta József katolikus plébános

Karácsonyi köszöntőt mond: Feczák László görögkatolikusparókus

A negyedik adventi gyertyát meggyújtja: Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő

Az ünnepi műsorban közreműködnek:

  1. Bodon Pál Zeneiskola tanárai és növendékei

Szent Imre Általános Iskola diákjai

Sztudita Szent Teodor Kórus

Zegernye Együttes

Szeretetvendégség

19 órakor a Főtéri színpadon

Livingroom koncert

A LivingRoom nevű formáció 2016 telén alakult.Egy kiforrott, talán elsőre szokatlan hangzásvilágot szeretnének képviselni, az énekhang-gitár-cselló együtthangzásával.

december 23., vasárnap      

15.30 órakor a  Nagytemplomban

József mondá Máriának – karácsonyi játék

17 órakor a Főtéri színpadon         

Miért van tél? – a  ProfiL bábcsoport műsora

19 órakor

Péterffy Lili &Ritmoacoustic koncert

Péterffy Lili &Ritmo (Németh Zsolt) akusztikus duó ismert pop dalokat és saját szerzeményeket elevenít meg sajátos akusztikus formában. Ezúttal karácsonyi dalokkal fűszerezve.

december 27., 28. és 29. 15 órakor a Katona József Könyvtárban

Mesék a kuckó melegéből

Fenyőlegenda, Holle anyó; Visszajött a répa

Családi program

december 28., péntek

19 órakor a HírösAgóra Kulturális Központban

Magic Show – Bűvész és Illúzió Show

Jegyek kaphatók a JEGY.HU hálózatán keresztül.
www.magicshow.hu

19 órakor az Evangélikus Templomban

Rákász Gergely orgonaművész koncertje

Belépődíj: 2.500 Ft és 3.500 Ft

december 29., szombat

18 órakor a a Hetényi Közösségi Házban

60 éves a Hetényi Közösségi Ház!

Ünnepi gála meglepetés műsorral, a Közösségi Ház történeti kiállításával

Bővebb információ:hetenymuvhaz@hirosagora.hu, 76/472-713

december 30., vasárnap      

18-24 óráig a HírösAgóra Kulturális Központban
Előszilveszteri örökzöld party

Zenél: Varga Péter és társa
Vendég: JohnnyMoonlight – A romantika nagykövete
Belépődíj elővételben: 2.000 Ft
Belépődíj a rendezvény napján: 2.500 Ft

20 órakor a Főtéri színpadon         

A Retroleum zenekar előszilveszteri koncertje

A Retroleum zenekar a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek és napjaink legismertebb slágereivel szórakoztatja a nagyérdemű közönséget.

A négytagú formáció a mostanság egyre népszerűbb retro partikon elhangzó dalokat varázsolja a színpadra élőben.

Olyan ismert előadóktól játszanak, mint a Hungária, az R-GO, az LGT, Máté Péter, a Bikini, a Republic, a Beatrice és még sorolhatnánk.

december 31., hétfő 

A Főtéri színpad SZILVESZTERI PROGRAMJA

19 óra Promise koncert

20 óraIvan & The Parazol

22 óraBarIsOn koncert

22.30-02 óráigA legendás Jozzy  újra a diszkós-pult mögött!

Minden jó, ha jó a vége! Búcsúztassuk együtt 2018-at!

Óriási szilveszteri buli a legendás Jozzyval  Kecskemét Főterén  a legjobb bulizenékkel,  a hetvenes évektől napjainkig.

24 óra Tűzijáték

  1. január 1., kedd

19 órakor a HírösAgóra Kulturális Központ

ÚJÉVI KONCERT

Közreműködik: Peller Károly, Szendy Szilvi, a Kecskemét Táncegyüttes és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Gerhát László

Belépődíj: 4.800 Ft

TOVÁBBI PROGRAMOK:

  1. december 1., 8., 15., 22.

16.00-19.00 óráig a Főtéren

A fesztivál ideje alatt minden szombaton várnak a Helpis angyalok

ADVENTI KALANDÁRIUM

A SZERETET KÖRÜLVESZ – FOTÓSTÚDIÓ

Az advent a karácsonyra készülődés és a meghitt üzenetek időszaka!

Küldj te is karácsonyi képeslapot szeretteidnek az általunk vagy saját okos telefonoddal készített egyedi fotóból!

A program ingyenes!

  1. december 1-től 2019. január 1-ig

Téli Fesztivál és Karácsonyi Kézműves Vásár Kecskemét Főterén, a „0” km kőtől a Hírös Forrásig, onnan tovább a sétányon, a Rákóczi útig

A tél is csak akkor igazán szép, ha van hozzá testet-lelket átmelegítő, megvidámító jófajta étel-ital! A forralt italok és a frissen sült kürtőskalács illata száll a levegőben, és versenyre kell a lepény, a gőzölgő csülök és egyéb frissensültek ínycsiklandozó látványával. Kóstolgatás közben idén is bárki beszerezheti a karácsonyi ajándéknak valót a város főterén. December 15-től kézműves vásárral egészül ki a Téli Fesztivál, finom helyi termékekkel, kézzel készült portékákkal kibővítve a kínálatot.

  1. december 1-től 2019. január 6-ig

Főtéri Jégpálya

Nyitvatartás:

Hétfőtől -csütörtökig: 10-20

Péntek-szombat: 10-21

Vasárnap: 10-20

December 24.: 9-13

December 25-26.: 10-21

Téli szünetben: 10-21

Szilveszter: 10-02

Január 1.: 14-21

Karbantartás minden nap: 13-14

Napi jegy: 1.000 Ft

Korcsolyabérlés: 500 Ft/alkalom

Bérlet: 10.000 Ft/11 alkalom

Retro buli a jégpályán minden szombaton, 19-21 óráig.

További információ: facebook.com/foterijegpalya

Decemberben látogasson el a következő programokra:

november 22-től a Bozsó Gyűjteményben

Kecskeméti mesterek és művek

Kecskemét városi rangra emelésének 650. évfordulója tiszteletére a Bozsó Gyűjtemény a Kecskeméti Művésztelep alapító mestereinek munkáiból, a telepen megfordult jeles tanítványi körből, valamint a város kiemelkedő szülöttjének, Fényes Adolf festőművésznek alkotásaiból mutat be reprezentatív válogatást.

december 1-31. a Katona József Könyvtárban

Advent a könyvtárban

Ünnepeljen velünk az adventi szombatokon!

  1. december 1-jén, 8-án, 15-én vagy 22-én fél évre kedvezményesen iratkozhat be könyvtárunkba.

Ajándékozzon szeretteinek könyvtári tagságot karácsonyra!

Lepje meg családját egy könyvtári játékgyűjteménnyel!

  • december 1–22. a Katona József Könyvtárban
  • Titkok naptára
  • Vajon milyen titkokat rejt a Gyermek- és Tinivilág adventi naptára?

december 3-31-ig a HírösAgóra Kulturális Központban

A Hónap Alkotója: Sütő S. Gábriel festőművész
Látogatható: a HírösAgóra Kulturális Központ II. és IV. emeleti Panoráma társalgójában, az intézmény nyitva tartási idejében.

december 7-29-ig a HírösAgóra Kulturális Központban

KKK30 –Kecskeméti Képzőművészek kiállítása

Látogatható: naponta 10-18 óra között (kivéve december 24-26-ig)

Támogatók:

A 2018 fesztivál támogatói:

  • Főtámogató: Mercedes
  • Kiemelt támogató: VER-BAU Kft.                                
  • OTP Bank                                                   
  • Phoenix Mecano Kecskemét Kft.
  • Duvenbeck Kft.
  • Deltaplast Kft.
  • Silveria Kft.
  • Brose
  • Fornetti Kft.
  • KefagZrt.
  • Attila Virágszalon
  • Virtualcom

A programok pontos helyszínei:

Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (Kecskemét, Piaristák tere 8.)

Ciróka Bábszínház (Kecskemét, Budai utca 15.)

Evangélikus templom (Kecskemét, Arany János u.)

HírösAgóra Hetényi Közösségi Háza (Hetényegyháza, Kossuth u. 83.)

HírösAgóra Ifjúsági Otthon (Kecskemét, Kossuth tér 4.)

HírösAgóraKulturális Központ (Kecskemét, Deák tér 1.)

HírösAgóra Otthon mozi (Kecskemét, Kossuth tér 4.)

Nagytemplom (Kecskemét, Kossuth tér 2.)

Református templom (Kecskemét, Szabadság tér 7.)

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

HírösAgóra Nonprofit Kft,
6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. Telefon: 76/503-880,
hirosagora@hirosagora.hu
www.hirosagora.hu