Kezdőlap Zenei élet Ligeti: Requiem, Apparitions. San Francisco Polyphony – Eötvös

Ligeti: Requiem, Apparitions. San Francisco Polyphony – Eötvös

A BMC Records újra kiadja – és ezáltal elérhetővé teszi Ligeti György kortárs magyar zeneszerző tíz esztendővel ezelőtt felvett három fontos zeneművét; ráadásul az audiofil kultúra szerelmeseinek külön érdekes formátumban is.

A Ligeti György halála után két évvel: 2008. november 28-án és december 5-én, a Kölni Filharmóniában rögzített szerzői CD-n Eötvös Péter vezényli a Kölni Nyugatnémet Rádió Zenekarát és énekkarát, továbbá a Délnémet Rádió énekkarát. A koncerteken – és így ezen az
albumon is három műve: a Requiem, az Apparitions, és a San Francisco Polyphony hangzik el.

A tisztelet által vezetve nyúlt – az ugyancsak a kortárs zene élő klasszikusának számító, éppen 75 éves – Eötvös a három darabhoz: ugyanis a Ligeti albumon olyan szerzeményeket találunk, melyek mára már hivatkozási alapot képeznek a zenei lexikonokban.

Bár Ligeti már 1953-ban és 1956-ban is hozzáfogott, de a végül 1963-64-ben komponált, és aztán jóval később: 1997-ben aztán még átdolgozott Requiem az életmű egyik legfontosabb kompozíciója. Olyannyira, hogy egyik részlete még Stanley Kubrick klasszikus amerikai mozifilmje – a „2001: Űrodüsszeia” jeleneteiben is felhangzik.

A Requiem egyben a Ligeti-féle „mikropolifónia” iskolapéldája; melyben a szerző tudatosan tekint vissza a németalföldi polifónia hagyományaira. Ezzel együtt modern – bár nem avantgárd darab ez: hatalmas előadói apparátusra: nagyzenekarra, tömör tömböket képező – húszszólamú! – kórusra; szopránra és mezzoszopránra íródott. Ezen a felvételen a WDR Sinfonieorchester Köln mellett két kórus: a WDR Rundfunkchor Köln és a SWR Vokalensemble Stuttgart adja elő a Requiemet – a szóló részeket pedig Barbara Hannigan és
Susan Parry énekli.

Hasonlóan fontos darab Ligeti életművében az emigrálása után három esztendővel írt Apparitions – melyet megjelenése után nem sokkal „A szimfonikus költemény egyedüli lehetséges mai megoldásaként” ünnepelt egyik kritikusa. Ez a darab a nemzetközi színtéren is
felhívta szerzőjére a figyelmet.

A hetvenes évek közepén keletkezett San Francisco Polyphony ugyancsak egy emblematikus momentum Ligeti pályáján: nem csak újra az őt mindig foglalkoztató polifónia felé fordul, de ezzel együtt lényegileg átalakul mikropolifoniára épített szerzői eszköztára is. A mű
egyébiránt megrendelésre: a San Francisco-i Szimfonikus Zenekar fennállásának hatvanadik évfordulójára készült.

A BMC albumának külön kiemelendő és méltánylandó különlegessége, hogy két CD-t rejt: míg az első hagyományos sztereo felvételen tartalmazza a három zeneművet – a második lemezen DTS Dolby 5.1-es formátumban is meghallgathatjuk a darabokat!

Komlós József JR