Kezdőlap Sport Birkás Balázs duplázott pénteken

Birkás Balázs duplázott pénteken


Beindult a nagyüzem Szolnokon, az első idei gyorsasági kajak-kenu válogatóversenyen, pénteken nyolc számban (ebből öt olimpiai szám) rendeztek felnőtt döntőket. Továbbra is kiválóan teljesítenek Hüvös Viktor csapatának férfi kajakosai, ma Birkás Balázs duplázott, de jól szerepelt Tótka Sándor is, Kozák Danuta pedig még mindig verhetetlen, ötszáz után a kétszáz egyest is megnyerte.

Férfi K-1 200 méteren Birkás Balázs nyert, mögötte második Tótka Sándor, míg a harmadik Kuli István lett. Tegnap kétszázon Tótka győzött Nádas és Birkás előtt, Kuli István akkor harmadik lett.”Kuli Istvánnal vagyok egy szobában, ő is nagyon fáradt volt a négyszáz egyes után, meg is beszéltük tegnap este, hogy ez a K-1 200 méter most fájni fog, de a fáradtság ellenére sikerült nyernem” – mondta Birkás Balázs.Szintén kajak egyes kétszáz méteren a hölgyeknél az ötszörös olimpiai bajnok, tegnap 500 egyesben is aranyérmet szerző Kozák Danuta győzött, ezüstérmes lett Csipes Tamara, ahogy tegnap is, a bronzot pedig a táv tavalyi U23-as világbajnoka, Lucz Anna vehette át.



„Nagyon elégedett vagyok magammal, ezek az eredmények nekem sokat jelentenek – értékelte eddigi két ezüstérmét az olimpiai bajnok Csipes Tamara. – Holnap viszont nagyon szeretnénk nyerni Medveczky Erikával K-2 500 méteren, ha olyan jó napom lesz mint ma és tegnap, akkor meglehet a győzelem.”

Női C-1 200 méteren – jövőre már ez is olimpiai szám – az első válogató győztese az esélyeknek megfelelően Lakatos Zsanett lett, aki végig nagyot versenyzett a mellette rajtoló szegedi Nagy Biankával, mögöttük még Bragato Giada állhatott fel a dobogóra.

„Számoltam Biankával, hiába mondják sokan, hogy Virág és Kincső távollétében gyenge ez a mezőny, figyelni kell mindenkire. Jó formában vagyok fizikálisan, mentálisan kell még fejlődnöm, bíznom kell magamban és akkor nem okozhat gondot, hogy kvótát szerezzek, amennyiben szerepelhetek majd a világbajnokságon is ebben a számban” – mondta Lakatos Zsanett.

A férfiak királyszámában, kajak egyes 1000 méteren az elmúlt évekhez hasonlóan ismét Kopasz Bálint nyert. A győri színekben versenyző 22 éves kajakos az előfutamból egyenes ágon jutott a döntőbe, és már a táv első harmadának megtétele után több mint egy hajóval vezetett, a végén ennek megfelelően hatalmas különbséggel, közel 5 másodperccel nyert Gál Péter István és a maratoni világbajnok Solti László előtt.

„Hiába tűnik úgy, hogy könnyedén nyerek itthon, egy 1000 méteres döntő nekem is mindig kemény. Erős rajttal indítottam, 200 méter után már az élre álltam, az utolsó kétszázon pedig indultam egy nagyot, finiseltem, még egy kicsit meg is billentem, szóval egyáltalán nem volt ez egy könnyű pálya” – számolt be pénteki döntőjéről Kopasz Bálint.

C-2 1000 méteren is megvan az első válogató végeredménye, győzött a Dóri Bence Balázs, Kiss Balázs egység, a Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás duó és a Korisánszky Dávid, Fekete Ádám páros előtt. Sáfrán Mátyás és Bakó Tamás óriásit versenyzett, bevállalták a nagyobb iramot, sokáig vezettek és csak az utolsó néhány méteren kaptak ki a nyertes egységtől.



„Jobban kell bíznunk a saját állóképességünkben és nekünk is fel kell vállalnunk az erősebb utazó iramokat, ha nemzetközi szinten akarunk versenyezni. Jól rajtoltunk és 400 méternél pontosan láttuk, hogy megindul a Sáfrán, Bakó páros, mégsem tudtunk időben reagálni, így nehéz lett a vége” – mondta a verseny után fáradtan Dóri Bence Balázs.Férfi K-2 200 méteren győzött a világbajnoki címvédő Balaska Márk, Birkás Balázs egység a Csizmadia, Apagyi duó előtt.”Nehezen vertük meg Csizmadia Kolosékat, mert ők is nagyon gyorsak, ráadásul a nap végére már fáradt volt a derekunk. Nem olyan volt ez a pálya, amilyet mi tudunk, de van még időnk fejlődni, másodszor ültünk össze az idén” – mondta Balaska Márk még az eredményhirdetés előtt.A nőknél, szintén K-2 200 méteren kisebb meglepetésre a Lucz Anna, Kiss Blanka páros lett az első válogató nyertese, a Hagymási Réka, Medveczky Erika és az Orosz Adrienn, Katrinecz Rita egység előtt.

Női C-2 200 méteren viszont nem borult a papírforma, több mint 2 és fél másodperccel nyert a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső duó a Molnár Rebeka, Sáling Laura és a Kisbán Zsófia, Bragato Giada páros előtt.”Idén egyértelműen a C-2-re fókuszálunk, mindenképpen kvótát szeretnénk szerezni ötszázon. Ha a rövidebb távon is kijutunk, akkor ebben a számban is elindulunk, mert a C-2 200 méteres versenyt szerencsére az ötszázas szám után rendezik” – mesélte el a páros idei terveit Balla Virág.Az I. felnőtt válogató szombaton a női és a férfi kajakpárosok, valamint a női kenu kettesek döntőivel folytatódik.