Kezdőlap Események Falunap Kunpeszéren

Falunap Kunpeszéren

Szombaton rendezték meg a nagy hagyományú Falunapot Kunpeszéren, ahol egész nap tartalmas és szórakoztató programokból válogathattak a helyiek és vendégeik. Budai Mihály festőművész alkotásaiból kiállítás nyílt a művelődési házban. A színpadon egymást váltották a fellépők, a Kereki Nótások, Galát Norbert, Kék Nefelejcs Népdalkör, a helyi ovisok és iskolások, Fridey Band, Dömötör Balázs és Rebeka, valamint a Hegeshow.

Kora délután adták át a községi díjakat. A ceremónia részeként először Kálozi Sándor polgármester megköszönte azoknak a vállalkozóknak a munkáját, akikre az Önkormányzat számíthatott, a beruházási pályázatok megvalósítása kapcsán: Bábel Pál, Czigler Péter, Döbrösi Lajos, Gyurgyik Péter, Gyurgyik Zoltán, ifj. Fazekas József, Lakos Zoltán, Nagy Béla, Németh Bence, Szórádi Norbert, Tóth Tibor és Shalacz László képviselő úrnak, ill. Batuska-Kálozi Kittinek a rendezvények dekorálásában nyújtott segítségét köszönte meg.

Az ünnepség keretében három díjat adták át. Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Bognár Lászlóné (lc: 6090 Kunszentmiklós, Rákóczi F. utca 37.) részére adományozza a Kunpeszérért” díjat.Kunpeszér községért végzett lelkiismeretes tevékenységéért. A Képviselő-testület és a település lakossága tiszteletét és köszönetét fejezi ki a település kulturális életének fellendítéséért, az ifjúság összefogásáért, a közösségi élet erősítése érdekében végzett munkájáért, a mindig segítőkész emberi hozzáállásáért, mellyel a helyben lakók érdekeit, boldogulását szolgálta. Kunpeszérért végzett tevékenysége elismerésre és tiszteletre méltó. Kunpeszér Községe őszinte háláját fejezi ki a sok éves munkájáért.

Község Önkormányzat Képviselő-testület „A Szebb Kunpeszérért 2019 ” díj adományozásával elismerését és köszönetét fejezi ki Inoka Máté részére azért a közvetlen környezetének, kertjének, házának szépítése terén végzett példaértékű munkájáért, melyet a tisztább, vonzóbb településkép kialakítása, a szép és igényes környezet megteremtése és megőrzése, a közízlés formálása érdekében hosszú évek óta végez.  

A Falunapon a gasztronómia is szerepet kapott, a főzőversenyre 19-en neveztek be. Főzőverseny díjak: 1 Filler János birka pörkölt2. Schenk Tibor Baboskáposzta 3. Szobodek Ferenc Őz pörkölt különdíj Kovács Zoltán csülök pörkölt

Az estét tűzijáték és utcabál zárta.