Kezdőlap Zenei élet Madonna: Madame X

Madonna: Madame X

Megjelent Madonna várva-várt új albuma: a Madame X– melyen sejtelmes alteregóit is megmutatja Madonna rajongóinak.

Ez már a nemsokára hatvanegyedik születésnapját ünneplő Madonna tizennegyedik stúdióalbuma – és már az is hatalmas teljesítmény tőle, hogy még mindig a világ élvonalában tudott maradni, noha időtlen idők óta már nem diktálja, hanem csak követi a divatot. Azt viszont nagyon jól csinálja: mindig tudja, hogy mi az a kis íz, az a kis botrány, ami éppen személyére irányítja a publicitást. Most például éppen feketére festett hajjal, „latin loverként” adja el magát.

A popikon újonnan megjelent albumán 15 vadonatúj dal szerepel, melyeket Portugália, valamint az énekesnő latin zene iránti, nem múló rajongása inspirált – ennek bizonyítéka az is, hogy a Madame X-en nemcsak angolul, de spanyolul és portugálul is énekel.

„A lemez koncepciója Lisszabonban született. Itt megtaláltam azt a törzsi szellemet és azokat a varázslatos zenészeket, akik megerősítették a hitemet abban, hogy a világ két legtávolabbi pontján is kapcsolódhatunk egymáshoz a zene segítségével” – mondja az énekesnő.

A siker nem is maradt el: a Madame X a Billboard 200-as lista legtetején nyitott – ezzel az új megjelenés Madonna kilencedik Nr. 1 albuma az amerikai eladási listán.

Persze az Universal kiadásában megjelent új lemez jól előkészített alkotás, melynek felvételeiamúgy csaknem 18 hónapig készültek, Portugáliában, Londonban, New Yorkban és Los Angelesben. Madonna állandó producere, Mirwais mellett Diplo is dolgozott a lemezen, melyen a Latin Grammy-díjas Maluma, valamint Anitta, Swae Lee, és Quavo (Migos) is közreműködik vendégelőadóként.

A Madame X-ről előfutárként 5 dal is megjelent. Közülük az utolsó, a Dark Ballet tökéletesen illeszkedik Madonna LMBTQ-közösségért tett, fáradhatatlan munkásságához, és a Pride-hónaphoz is. A dalhoz készült klip főszereplője ugyanis MykkiBlanco, transznemű rapper-költő-előadóművész, aki néhány éve comingout-olt arról is, hogy HIV-pozitív.

KJJR