Kezdőlap Régió Az idei Jazzfőváros felejthetetlen hangulatú szombatjának éjszakáján lépett a színpadra Miss Mikey...

Az idei Jazzfőváros felejthetetlen hangulatú szombatjának éjszakáján lépett a színpadra Miss Mikey May & The Organ Grinders – és sokakat meg is táncoltattak elsöprő erejű zenéjükkel.

Miss Mikey May & The Organ Grinders: Stay With It

A Kecskeméti Szabadidőközpontban felállított Táncsátorban már lehet, hogy inkább a vasárnapban jártunk, mikor rákezdett a Prágából érkezett együttes. Nem véletlenül kerültek a férős Táncsátorba produkciójukkal, hiszen olyan bődületes erejű zenét nyomtak, amelynek még az sem tudott volna ellenállni, aki már elfáradt az egész napos nagy nyüzsgésben – mert hát a Jazzfővárosban program, látnivaló, és amúgy buli mindig van tömegével, néha szinte választani is nehéz közülük.

Szóval a tóparti holdas. romantikus nyáréjszakában szólalt meg ez a sodró lendületű blues, amiben azért van némi soul és swing is – de az alapja, a lényege, a lelke mégis a füstös, érzékien vadul és nyersen erőteljes blues. Mert Miss Mikey May & The Organ Grinders igazi jazzes blues-t játszik – ahogy mondom, zsigerből és ízig-vérig, és nem csak valamit, ami „olyan mintha”.

Miss Mikey May – vagyis Mikey Ariel – az izraeli-amerikai blues- és jazzénekes igazi fazon, aki ott van a színpadon, reagál a bulira, és mint mondta: mindig is olyan közönségnek szeret játszani, amely nem valami távoli művészetnek, hanem közvetlen tánczenének veszi a produkciójukat. Mikey maga is a színpadon nőtt fel: gyerekkora óta szerepel és táncol az éneklés mellett. Sőt, 2012 óta szving-tánccsoportokkal lépett fel és táncolta végig Európát.

Miss Mikey May 2016 elején hozta létre a The Organ Grinders projektet a klasszis Hammond orgonistával: a zenekarvezető Jan Kořínekkel – aki eredeti Hammondjának összetéveszthetetlen hangzásával, gesztusaival, feszes játékával nyűgözi le a közönséget. Kecskeméten mellettük még Osian Roberts szaxofonos nagyon stílus-hű és ízléses szaxofonozásában és Ján Nikendey feszes, de mégis laza dobolásával csináltak nagy bulit.

Második – Stay With it – című lemezüket tavaly februárban adták ki: jó pár számot pedig élőben is hallhattunk tőlük az éjjeli koncerten. Az album hatalmas értéke, hogy amellett hogy öt klasszikus feldolgozás is megszólal rajta, a dalok többségét: vagyis konkrétan hetet Miss Mikey May szerzett – zenét és szöveget kompletten; a zenei feldolgozásokat pedig Jan Kořínek jegyzi.

Persze egészen másfajta élmény egy felejthetetlen hangulatú, pörgős buli után a lemezt otthon hallgatva felidézni az emlékeket – de Miss Mikey May & The Organ Grinders kapcsán itt is minden a helyén van. A lemezen még további négy „Orgonadaráló” zenész (Jan Pospíšil – tenor szaxofon, Jan Fečo, basszus. és altszaxofon, Martin Juzl – trombita, Libor Šmoldas – gitár) is közreműködik és Marek Urbánek dobol – de a legfontosabb, hogy itt is lejön az az erő és az a hangulat, melyet élőben közvetítettek. A Jazzfővárosban és a tavaszi Bohém Ragtime és Jazzfesztiválokon is szuper felfedezéseket könyvelhet el a vendég – számomra ez most Miss Mikey May & The Organ Grinders volt.

Komlós József JR