Kezdőlap Hírek DIGI: a mobilszolgáltatásban is az ügyfelek az elsők!

DIGI: a mobilszolgáltatásban is az ügyfelek az elsők!

A DIGI és az Invitel ügyfelei továbbra is a már megszokott, kedvező feltételekkel vehetik igénybe a DIGIMobil szolgáltatást

Budapest, 2019. október 28. – A DIGI továbbra is elkötelezett ügyfelei magas szintű kiszolgálása iránt, ezért folyamatosan bővíti hálózati lefedettségét, illetve több ütemben fejleszti mobilszolgáltatásait. E
törekvések következő lépéseként a cég úgy döntött, hogy mobil tarifacsomagját 2020. június 30-ig továbbra is változatlanul kedvező feltételekkel kínálja ügyfelei részére.
A DIGI csak néhány hónapja indult el a mobilpiacon, de azóta is egyre nő azoknak a száma, akik már kipróbálták, illetve jelenleg is használják a cég mobilszolgáltatását. A DIGI mindig arra törekedett, hogy az elektronikus hírközlés legfejlettebb technológiáit a legvonzóbb áron kínálhassa ügyfelei számára és a jövőben is e stratégia
mentén haladnak tovább.
„Hálásak vagyunk a nagyszámú DIGI és Invitel ügyfelünknek, akik megbíznak bennünk és használják mobil távközlési szolgáltatásunkat” – mondta el Dragoș Spătaru, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. „Jól ismerjük ügyfeleinket és pontosan értjük igényeiket, éppen ezért a DIGIMobil szolgáltatás promóciós időszakát 2020. június 30-ig meghosszabbítjuk és mobil tarifacsomagunkat ugyanolyan kedvező feltételekkel kínáljuk, mint korábban" – tette hozzá Dragoș Spătaru.
Továbbra is jó választás a DIGIMobil!
A DIGI Csoport ügyfelei a korábbival megegyező feltételekkel vehetik igénybe a cég mobilszolgáltatását. Az ajánlat legalább egy vezetékes vagy műholdas szolgáltatással rendelkező DIGI és Invitel előfizetők számára érhető el hűségidő vállalása nélkül. Így az ügyfelek továbbra is szabadon dönthetnek az előfizetés időtartamáról.
Az ajánlat havidíjat nem tartalmaz, az ügyfelek csak a felhasznált szolgáltatásokért fizetnek, nagyon kedvező áron.
Az ajánlat legfontosabb elemei
Havidíj 0 Ft/hó
Mobil adatforgalom Korlátlan
Hálózaton belüli hívások 0 Ft/perc
Hálózaton belüli SMS 0 Ft/üzenet
Belföldi és EU hívások (minden belföldi vezetékes- és mobilhálózat irányában és minden EU országbeli vezetékes és a legtöbb jelentős mobilhálózat irányában) 5 Ft/perc
A DIGI mobilszolgáltatásáról további információk a cég honlapján, a digi.hu/mobil oldalon érhetők el.

A DIGI Csoportról
A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. a Bukaresti Értéktőzsdén jegyzett DIGI Communications N.V.
magyarországi leányvállalata. A DIGI Csoport Magyarországon, Romániában, Spanyolországban és Olaszországban van jelen. A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. Magyarország egyik meghatározó távközlési szolgáltatója, vezető szerepet tölt be a kábeltelevízió piacon, ezen kívül az egyik legmodernebb optikai hálózat tulajdonosa. A magyarországi piacon 1998 óta van jelen, ügyfelei számára biztosítva a legjobb ár-érték arányú távközlési szolgáltatásokat a vezetékes és mobil szolgáltatások terén. A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. 2018
májusában irányítást szerzett a magyar telekommunikációs piac egy másik, szintén meghatározó szereplője, az Invitel Távközlési Zrt. felett.
Kapcsolat
Gombkötő Zoltán
PR menedzser
DIGI Kft.
1134 Budapest, Váci út 37.
Mobil: +36 20 310 4797, +36 50 101 1328
E-mail: [email protected]
Web: www.digi.hu