Kezdőlap Régió RENDŐR ROBI A SZABADSZÁLLÁSI „TÖKHÁZ” ÓVODÁBAN

RENDŐR ROBI A SZABADSZÁLLÁSI „TÖKHÁZ” ÓVODÁBAN

Két csoportnak tartott előadást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakelőadója.

A Szabadszállás Város Önkormányzata által működtetett óvoda hatodik éve csatlakozott a töretlen népszerűséggel és lelkesedéssel működő „OVI-ZSARU” bűnmegelőzési programhoz.

A településen „Tökház” Óvodaként ismert nevelési intézményben 2019. október 17-én a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság főelőadója, Liptai Linda címzetes rendőr őrnagy tartott programnyitó előadást az intézmény két nagycsoportja számára.

A foglalkozáson az óvodások megismerkedtek az egyenruhát viselő rendőrnővel, aki pedagógiai bábjáték módszerével szemléltette a rendőrség feladatait és munkáját. A kicsik kitörő örömmel fogadták Rendőr Robit – az egyenruhás rendőrt szimbolizáló kesztyűbábot –, aki megismertette a hallgatóságot az idegenekkel való találkozás során tanúsított helyes magatartással, illetve a biztonságos ismerkedés szabályaival.

A program célja, hogy a nagycsoportos gyermekek rendőri, valamint az óvodapedagógus által tartott foglalkozások alkalmával megismerkedjenek a bűn- és baleset-megelőzés fontosságával, valamint az áldozattá válás elkerülésének módszereivel.

Felhívjuk a szülők figyelmét az alábbiakra:

  • Tisztázzák gyermekeikkel, hogy ki az idegen személy számukra!
  • Már kiskorukban tanítsák meg nekik, hogy idegenekkel ne álljanak szóba és ne fogadjanak el tőlük semmit!
  • Fontos, hogy a kicsik tudják az adataikat! Tanítsák meg nekik azt is, hogy ha nyilvános helyen – például közterületen, üzletekben, bevásárlóközpontokban, rendezvényeken – elkeverednek, abban az esetben megbízható felnőttől – biztonsági őr, rendőr, mentő, tűzoltó – kérjenek segítségét!