Kezdőlap Zenei élet Verdi: Basszusáriák – Abdrazakov

Verdi: Basszusáriák – Abdrazakov

Korunk basszistái között emelkedő csillag Ildar Abdrazakov, aki a Deutshe Grammophonnál felvett portréalbumán Verdi szerepekben mutatkozik be a világ zenehallgatóinak a Yannick Nézet-Séguin vezényelte montreali szimfonikusok kíséretével.

Éppen e napokban töltötte be negyvenharmadik életévét Ildar Abdrazakov – és ez egy basszistánál még nem kor: inkább az érettség és az igazán nagy karrier ideje. Igaz, az orosz Baskíriából származó basszus világkarrierje már 2000-es versenygyőzelme után elindult, és már a kezdetektől nagy szerepet töltöttek be benne Verdi operái.

Giuseppe Verdi életművében ugyanis nagy hangsúllyal szerepelnek a basszusok: operáiban kiemelt, központi szerepet kapott ez a más zeneszerzőknél esetleg kevésbé reprezentált hangnem. A Verdi zenés drámáit átszövő intrika, erőszak, bosszú, harc és belső szenvedés pedig nagyszerű lehetőségeket kínál egy művész számára, hogy megmutassa az azokban felgyülemlő erőt és érzelmi töltetet.

Ezért aztán minden basszista hálás lehet a remekbe szabott áriákat megíró Verdinek; és hálás is – mint ahogyan az ezt a mostani lemezével a világ előtt Verdi-basszusként megmutató Ildar Abdrazakov is elmondta. Portrélemezéhez az orosz basszus Verdi korai és középső alkotói korszakából választott részleteket az Attila, Don Carlo, Nabucco, Simon Boccanegra, Oberto, A sziciliai vecsernye, Luisa Miller, Macbeth, és Ernani operákból. Ezeket halljuk itt előadásában, a Yannick Nézet-Séguin vezényelte Orchestre Métropolitain de Montréal társaságában.

Jegyezzük azért meg, hogy szólóban ugyan itt debütál, de nem kezdőről van szó: Ildar Abdrazakov basszusát 2003 óta már hat opera-, dal-, vagy oratórium-albumon is halhattuk. De operaszínpadi sikerek ide vagy oda – azért egy a világ minden sarkába elérő szólólemez egészen másfajta lehetőség egy énekművész életében. Ő pedig élt is ezzel: felkészülten, az itt énekelt szerepek biztos birtoklásával vonult be a lemezstúdióba, hiszen többet közülük nagy sikerrel énekelte már évek óta Washington, San Francisco, Los Angeles, Spanyolország operaházaiban; vagy éppen olyan világhírű színpadokon, mint a Marjinszkíj, a Metropolitan, a Londoni Royal, az Opéra Batille, vagy a Salzburgi Fesztivál.

A Yannick Nézet-Séguin által nagyon szépen kézben tartott, a szólistát elegánsan mindig előtérbe helyező, és emellett remek színeket felvonultató Orchestre Métropolitain de Montréal zenei kíséretével körülvéve Ildar Abdrazakov átütő erővel formálja meg Verdi intrikusait, királyait, vezéreit. Ildar Abdrazakov éneklése valóban fenséges és lenyűgöző. Ezt a nagyon erőteljes debütálását hallva a nagy orosz basszusok egyik lehetséges örökösét láthatjuk benne.

Komlós József JR