Kezdőlap Rendőrségi hírek ELITTA A LOPOTT PÉNZT

ELITTA A LOPOTT PÉNZT

Hiába viselt maszkot, a szabadszállási körzeti megbízottak egy nap alatt kiderítették, hogy ki volt az, aki hétfőre virradóra betört az egyik dohányboltba.

Bejelentés érkezett 2019. november 11-én hajnalban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, mert ismeretlen tettes az éjszaka folyamán betörte egy szabadszállási dohánybolt ajtajának az üvegtábláját. Az elkövető bemászott a lyukon, és az üzletből készpénzt és dohányárut vitt el, ám közben elhagyott a szerszámos táskájából egy reszelőt, amit a nyomozók le is foglaltak.

A lefoglalt kamerafelvételek és az adatgyűjtés eredményeként a Szabadszállási Rendőrőrs körzeti megbízottjai egy napon belül beazonosították – annak ellenére, hogy az arcát eltakarta – és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 27 éves helybélit. A férfit a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói lopás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki. A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy az eltulajdonított dolgokat értékesítette, és az összes pénzt egy nap alatt kocsmákban és étteremben költötte el.