A Baptista Szeretetszolgálat speciális kutató-mentő csapatának története 1999-ben kezdődött, mára pedig egy nemzetközi mentőcsapatot koordinálhatnak, hisz a Baptist World Aid Rescue24 International Team nemcsak hazai önkéntesekből, hanem a világ baptistáinak önkénteseiből is áll.
A csapat képes arra, hogy egy katasztrófát követően maximum huszonnégy órán belül bárhol a világon munkába álljon. Az elmúlt évek alatt 23 nemzetközi bevetésen és 7 háborúban jártak a szolgálat munkatársai, és minden kiemelt magyarországi feladatból is kiveszik részüket fizikailag, technikailag és anyagilag egyaránt. A Rescue24 Team eddigi bevetései során többek között Sri Lankán a cunami után, New Orleansban a Katrina hurrikán pusztítása nyomán, míg Pakisztánban, Indonéziában a földrengést követően segített a mentésben. Kínában szintén a földrengés után láttak el feladatot, Egyiptomban pedig a palesztin háború áldozatainak gyógyításában tevékenykedtek. A csapat természetesen részt vett Magyarországon és Erdélyben az árvíz okozta pusztítás helyreállításában is.
A mentőcsapat legutóbb októberben Szumátra szigetén, a földrengést követően segédkezett a romok alatt rekedt túlélők felkutatásában. A kutyás-mentőkből, speciális mentőkből álló 15 fős csapat, 5 mentőkutyával dolgozott Indonéziában. Eközben Manilában egy háromfős egészségügyi mentőcsapat a szökőár áldozatainak segített.
Számlaszám: OTP 11736082-20054403-00000000
Központi Iroda
Tel.: 06-1/466-5978